Az emberek többsége lépett már félre életében legalább egyszer, és ami a rossz hír, hogy 80 százalékuk ezt egyáltalán nem bánta meg. Ráadásul a hűtlenek többsége még visszaeső is.
Vágyaink kiéléséhez ma már ráadásul az internet a legegyszerűbb és leggyorsabb partner ilyen téren is, és jócskán vannak olyan weboldalak, melyek kifejezetten a szeretői viszonyt keresők számára hoztak létre. Hiszen garantált anonimitás mellett találhat magának bárki olyan párt, akivel alkalmanként vagy rendszeresen félreléphet.
A viszony.hu a holnapjának forgalmát vizsgálva arra jutott, hogy a legtöbben Budapesten keresnek maguknak szeretőt. Bár nagyságrendileg csökkent a félrelépők száma, még mindig a főváros vezet, szorosan követi Győr-Moson-Sopron és Csongrád megye. A „hűtlen” városok közül kiemelkedik Győr, Kecskemét és Székesfehérvár.
Ugyanakkor Nógrádban, Tolnában és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében úgy tűnik, a legtöbben elégedettek meglévő párjukkal.
Fontos, hogy a térképen nem jelölték meg külön a nemeket. Egy valami az idei felmérésben sem változott: hétfőn a legmagasabb a hűtlenkedési kedv, aznap tetőzik a forgalom az oldalon.
A társ segít ellenállni
– Szinte minden a szexualitásról szól, ingerdömpingben élünk. Elég a párkapcsolatban egy rosszul megfogalmazott mondat vagy egy kihagyott éjszaka, és máris keressük a lehetőségeket – adott választ Hevesi Kriszta szexuálpszichológus a félrelépés okaira. De vajon ez hajlam kérdése?
A legfontosabb a családi minta: ha gyerekként harmónia vett körbe minket, míg osztálytársaknál a problémákat láttuk, a szülői minta erősen rögződik. És persze kell a megtalált másik fél, aki mellett ellen lehet állni a kísértésnek.
Dánia a szeretők mekkája
Már az sem kérdés, a világon melyik ország a leghűtlenebb. Az óvszergyártó Durex 2016-os felmérése alapján az élen Thaiföld járt, ahol az emberek 51 százaléka lépett már félre házasként, ugyanakkor Európában Dánia a csalfák helye: ott ugyanez a szám 46 százalék. A heves olaszok (45%) és a visszafogottságukról ismert németek ugyanannyira hűtlenek, de a franciák (43%) sem maradtak le a listáról. Hazánk nem került be az első tízbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.