Bár a most következő ingatlanhirdetésben javarészt még csak látványtervek szerepelnek, az elegáns luxus otthon kilátása a valóságot mutatja. Pazar, "szélesvásznú" látvány várja az új lakókat. A zöldellő rétek helyett azonban a pulzáló város képe tárul fel. Amivel nincs is baj, ha erre vágyunk.
"Lélegzet elállító panoráma, luxus életérzés, ez az, amit az az új építésű 2 lakásos ház kínál. Tudta, hogy Üröm az ország egyik leggazdagabb települése, új építésű lakóövezetei a legkeresettebbek lettek? Ez köszönhető annak, hogy lakói rendezett, ápolt környezetben élnek a természet közelében, ugyanakkor a városközponttól 20 percre.
Az egyedül álló adottságokkal rendelkező intim telken épülő házban az egymás fölött egy-egy szinten elhelyezkedő teljesen önálló lakások összes szobája és nappalija a PANORÁMÁS nagyméretű teraszra nyílik. Így csupa nagybetűvel, hiszen elvehetetlen, 180 fokos panorámát kínál a városra egészen a Gellérthegyig, és a gyönyörű természetre a régi kőfejtő szomszédságában, a Budapest 3. kerület határán. A képek, látványok önmagukért beszélnek!"
"A Singer stúdió által tervezett exkluzív megjelenésű ház olyan luxus megoldásokat kínál, mint végtelenített (infinity medence) az alsó lakáshoz, hatalmas tetőterasz jakuzzival, szaunával, konyhával a felső lakáshoz. Természetesen igényes műszaki tartalom és megoldások jellemzik a nívós anyaghasználaton felül is: alu-fa nyílászárók 3 rétegű üvegezéssel, zsalúziával, korszerű geotermikus energiával működtetett mennyezet fűtés-hűtés, szellőztető rendszer, intelligens vezérlés.
Mindkét lakásban a precíz tervezésnek köszönhetően jól elkülönül az intim szféra a közösségi szférától, és kényelmes, tágas, nagy belmagasságú (290 cm) terek alakultak ki: 3 hálószoba, 2 fürdőszoba, nagyméretű nappali- étkező- konyha, gardróbok, külön WC és háztartási helyiség is tartozik. Nappaliból nyíló dolgozószoba is helyet kapott. Lakásonként 1-1 garázshely és tároló tartozik még hozzá. További parkoló beállok az udvarban. Az ingatlan 2 utcáról közelíthető meg. Önálló közművekkel rendelkezik mindkét lakás."
További képek az eladó luxus otthonról az ingatlanbazar.hu oldalán!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.