Aktuális

Újabb cserbenhagyó sofőrt keres a rendőrség

Bors

Létrehozva: 2018.04.18.

Forrás: police.hu

Szinte nem múlik el úgy nap az elmúlt hetekben Magyarországon, hogy a súlyos balesetet okozó autó vezetői ne próbálnának meg kereket oldani, maguk mögött hagyva áldozataikat. Mi történik?

A rendőrség ezúttal keresi azt az eddig ismeretlen sofőrt, aki részese volt a Nyírtura és Nyírbogdány között bekövetkezett közúti balesetnek az elmúlt vasárnap 12 óra 45 perckor. Feltehetőleg szürke színű személygépkocsijával a baleset helyszínét megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta, tovább közlekedett a 4-es számú főúton Nyírtura irányába.

Az előzött járművek közül a keresett személy autójával előzési manőverbe kezdett és nem észlelte, hogy a Renault Laguna típusú jármű már előzést végzett, a bal oldali forgalmi sávban haladva. Az előzésben lévő gépkocsi a bal elejével az elé kihajtó jármű hátsó részének érintőlegesen nekiütközött - számolt be róla a police.hu

Az ütközés következtében a Renault Laguna típusú jármű a bal oldali kavicsos útpadkára, onnan vissza az úttesten át a jobb oldali útpadkán keresztül a mélyebb fekvésű füves-fás területre sodródott ahonnan tovább pördült vissza az aszfaltút irányába és végül az úttest bal oldali részén, a tetejére borulva állt meg. A baleset következtében a Renault Laguna típusú gépkocsi sofőrje 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715059212
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192818_auto_resized.jpg
life.hu

Édesanyja bántalmazásával vádolták meg Nicolas Cage fiát: az asszonyt hatalmas zúzódásokkal fotózták le

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715059212
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715059212
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715059212
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715059212
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?