Tömeghisztéria Budapesten - Bepánikolt tinik taposták egymást a Mammutban

Tömeghisztéria Budapesten - Bepánikolt tinik taposták egymást a Mammutban

applikáció
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 09. 10:30
<p>Sikoltozó, pánikba esett tinilányok nyomorogtak egy közönégtalálkozón a budai Mammut 2-ben. A beszámolók szerint akár tragédia is  történhetett volna. Ki a felelős?</p> <p></p> <p></p>
D. P.

Szemtanúk szerint a hét évvel ezelőtti, három halálos áldozatot követelő West-Balkán-tragédiához hasonló jelenetek játszódtak le tegnapelőtt a Mammut 2 bevásárlóközpontban.

Egy közönségtalálkozóra annyi érdeklődő zsúfolódott be, hogy az eseményt vé­gül le kellett fújni, a többségében tinilányokból álló közönséget pedig ki kellett menekíteni.

„Itt ragadtunk bent. A rendőrök se ki, se be nem engednek minket” – mondta az esemény egyik sztárja, Szász Dorina, majd arra kérte a rajongókat, menjenek ki az utcára. 

Ezreket engedtek be a plázába

„Engem széttapostak, összevissza lökdöstek, ki akartam menni onnan és nem engedtek. Elkapott a sírógörcs, a biztonsági őr szedett ki” – számolt be a félelmetes tumultusról egy másik lány a Facebookon.

„Nekem a sürgősségire kellett mennem, mert valaki egy nagy táskával fejbe vágott!” – írta egy másik fiatal.

A Music.ly nevű mobilos alkalmazás rendezvényén a szervezők azt ígérték, hogy a közönség találkozhat a műfaj legnépszerűbb sztárjaival – például Schobert Larával. Aligha számoltak azonban ilyen elsöprő érdeklődéssel.

Le kellett fújni az eseményt

Több ezer fiatal jelent meg, sokan vidékről érkeztek, elárasztva a Mammut 2-t. Az épületben a biztonsági kordon előtt tülekedő tömegben egyre többen rosszul lettek, elfogyott a levegő, volt, aki elájult, hangzavar és dulakodás alakult ki. Végül az egész eseményt le kellett fújni.

A rendőrség hangsúlyozta: a biztonságos lebonyolítás a szervező feladata lett volna:

– A rendezvény biztonságos lebonyolítása a rendezvény szervezőjének feladata volt. A szervező a rendezvényt idő előtt befejezettnek nyilvánította, majd a résztvevők elvonulásának biztosításában a rendőrség közreműködését kérte – tájékoztatta a Borsot a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Ebben négy rendőr segített, ők ügyeltek a biztonságos elvonulásra. Nyomozás nem indult az ügyben. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Mammutban indult-e belső vizsgálat.

Schobert Norbi lánya ott volt

Schobert Norbiék lánya, Lara a Music.ly egyik legtöbb követővel rendelkező sztárja. A pánik idején Lara is a helyszínen tartózkodott. A Schobert családhoz közel álló barát információi szerint azért fulladt pánikba az esemény, mert nem profi szervezőkre bízták. Lara egyébként pont aznap érkezett haza egy huszonnégy órás repülőútból.

Tátogó sztárok

A Music.ly egy közösségi médiás alkalmazás, szelfitátikának is hívják, mert a maximum tizenöt másodperces zenei részletre a telefon kamerájának segítségével a felhasználó eltátogja a dalszöveget, majd a minivideót közzéteszi az interneten.

Tragédia a Nyugatinál

A megengedett háromszáz helyett csaknem háromezren zsúfolódtak be a fővárosi Nyugati téri szórakozóhelyre egy hét évvel ezelőtti éjszakán.

A West-Balkán szűk lépcsőházában ellenőrizhetetlen tumultus alakult ki, a tömegnyomorban három fiatal lány megfulladt, tucatnyian megsérültek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.