A 21 éves Charlotte Smith alig volt 11 hetes terhes, mikor az orvosok egy rutin vérvizsgálat után felfedezték súlyos betegségét. A fiatal nőnél krónikus limfocitás leukémiát állapítottak meg, mely szerintük lehetetlenné tette, hogy életed adhasson az egyébként egészségesen fejlődő magzatnak.
Charlotte Smith - orvosai hosszas győzködése után - végül belement az abortuszba. Ugyanazon a napon kapta meg első kemoterápiás kezelését, amikor a magzat szíve megszűnt dobogni.
"Rosszul voltam, nem bírtam enni és sokat hánytam, de betudtam a terhességnek. A vérteszt eredményei után azonban kiderült, hogy nagyon nagy a baj. Azt mondták az orvosaim: vagy én, vagy a baba. Nem akartam meghalni, de szerettem volna látni a kisbabámat. Az abortuszt ultrahangos vizsgálat előzte meg és én először és utoljára láthattam a kisbabámat. Nem mentem volna bele a műtétbe, ha nem láthatom legalább egyszer" – nyilatkozta még korábban a Mirrornak Charlotte Smith.
Egy évvel súlyos betegsége felfedezése után sikeres csontvelőátültetésen esett át. Ekkor testvére volt a donor. Úgy tűnt, a beavatkozás sikeres volt, és fel fog épülni, azonban a múlt héten állapota hirtelen rosszabbodott és április 9-én a mindössze 22 éves Charlotte Smith elhunyt.
Még életében azonban elindított egy petíciót, hogy felhívja az emberek figyelmet a rendszeres vérvizsgálatok fontosságára, mert nem szeretné, ha másnak is el kéne vesztenie babáját – és életét– azért, mert túl későn fedezik fel betegségét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.