Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!

Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!

oktatás
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 11. 16:45
Pénteken rendezik meg a Szakmák éjszakáját, amelynek keretében üzemlátogatások és különböző szórakoztató programok is várják az érdeklődőket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Bors

Pölöskei Gáborné azt mondta, a rendezvényen 166 település vesz részt, és több mint 4500 programmal készülnek, amelyeken minden szakmáról tájékoztatást adnak, különös tekintettel a hiányszakmákra. 

A programok között divatbemutatók, koncertek, tésztahídépítés is szerepel - tette hozzá.

A rendezvény mottója: Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg! Ennek megfelelően a résztvevőknek az információgyűjtés mellett arra is lesz lehetőségük, hogy kipróbálják magukat bizonyos szakmákban.

Kitért arra, hogy a nagyvállalatok jelentős része üzemlátogatást is lehetővé tesz.

A Szakmák éjszakáját harmadik alkalommal rendezik meg, a programokon tavaly mintegy 46 ezren vettek részt. A rendezvények regisztráció nélkül is látogathatók – közölte Pölöskei Gáborné.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.