Párttársa megverte az LMP-s Hadházyt

Párttársa megverte az LMP-s Hadházyt

2018
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 14. 16:52
Mentőt és rendőrt kellett hívni a botrányhoz.
Bors

Fegyelmi eljárást kezdeményezünk, az LMP az erőszak minden formáját elutasítja – áll a párt sajtóközleményében, amit azt követően adtak ki, hogy szombaton Sallai Róbert Benedek elnökségi titkár bántalmazta a párt választások után lemondott társelnökét, Hadházy Ákost.

Egy másik ügyből kifolyólag zajlott fegyelmi eljárás (Kassai Dániel a párt beleegyezése nélkül lépett vissza az MSZP-s Kunhalmi Ágnes javára), az ülés egy pontján Sallai felállt, és mielőtt kiviharzott a teremből, az ülő Hadházyt a földre lökte.

A hvg.hu értesülése szerint a volt társelnök elveszítette az eszméletét, agyrázkódást szenvedett. Állítólag mentőt és rendőrt kellett hívni a helyszínre.

– Sallai Róbert Benedek ma méltatlanul viselkedett – Hadházy mindössze ennyit volt hajlandó elárulni az ügyben, illetőleg az Indexnek cáfolta az Origo azon értesülését, miszerint feljelentést tett.
Hadházyval szemben szintén zajlik belső vizsgálat, mivel engedély nélkül tárgyalt visszalépésekről a választások előtt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.