Megható: egymásra talált a felemás szemszínű kisfiú és kiscica

Megható: egymásra talált a felemás szemszínű kisfiú és kiscica

megható
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 09. 17:30
Bors

Több mint ezer kilométert utazott egy oklahomai kisfiú, hogy örökbefogadjon egy kiscicát. Hogy miért? Mert mindkettejüknek felemás szemük van.

A most 7 éves Madden egy heterokrómia nevű genetikai rendellenességgel született, amely miatt az egyik szeme kék, a másik pedig zöld színű. Ez a genetikai elváltozás igen ritka, de embereknél és állatoknál is előfordul, ugyanakkor a különös megjelenést leszámítva semmiben sem gátolja az egyént.

Madden édesanyja nemrégiben talált egy apróhirdetést, amiben egy felemás szemszínű cicának keresett gazdát egy állatmenhely. A kisfiú azonnal örökbe szerette volna fogadni a sorsára hagyott cicust, azonban az állat több mint 1600 kilométerre volt tőlük - Minnesota államban. A családtagok és a barátok azonnal szervezkedni kezdtek, hogy hogyan is hozzák haza a macskát. Végül sikerült fuvart találniuk és így megtörténhetett az örökbefogadás.

Közzétette: Dr Chris Brown – 2018. április 1.

„Annyira távol volt tőlünk a cica. Már azon is elcsodálkoztam, hogy rátaláltam, nem hogy azon, amikor a barátok és a rokonok minden követ megmozgattak, hogy hazahozhassuk őt” – mesélte Christina Humphreys, a kisfiú édesanyja az msn.comnak.

A cicát Moonnak nevezték el és nagyon örül neki mindenki, hogy Madden végre egy igazi barátot talált - sokan ugyanis csúfolták és kiközösítették a kisfiút az iskolában különös szemszíne miatt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.