Aktuális

Már tizenegykor megtörtént az idei választás legdurvább balesete

Bors

Létrehozva: 2018.04.08.

<p>Újabb összefoglaló a választáson történt különös esetekről.</p>

Mint arról korábban beszámoltunk, az egyik választókörzetbe már reggel mentőt kellett hívni az egyik szavazatszámláló bizottsági tag rosszulléte miatt. Később a Nemzeti Választási Iroda honlapja újabb esetekről számolt be: Dunaharasztiban egy szavazópolgár fél 10-kor eszméletét vesztette. Mentőt hívtak hozzá, és kórházba vitték. Rábatamásin pedig epilepsziás rohamot kapott egy választópolgár. Szerencsére rövid időn belül jobban lett. Nála csak a hozzátartozókat értesítették, de mentőt nem kellett hívni.

A választás.hu szerint azonban szavazóbizottság tagjának lenni igen veszélyes munka. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Becskeházán az SZBSZ elnöke - nem részletezett körülmények közt - eltörte a kezét nem sokkal tíz óra előtt. Hozzá mentőt kellett hívni, és póttagot is berendeltek, mint ahogy Budapest egyik szavazókörébe is, ahol minden bizonnyal 2018 egyik legbizarrabb választási balesete történt 11 óra után nem sokkal. Az SZBSZ elnökhelyettesének jobb kezén a mutatóujja az ülőke és a szék lába közé szorult. Ennek következtében az ujjából egy darab leszakadt - írja a választás.hu. Mondanunk sem kell: ő is kórházban kötött ki.

A legpechesebb

Nem tudjuk, hogy az ujjsérülést szenvedett bizottsági tag a nap legpechesebbje (neki innen is jobbulást kívánunk), vagy az a budapesti választópolgár, aki véletlenül a szavazólapok melé a személyijét és a lakcímkártyáját is beletette a szavazóborítékba. Ő az okmányokat a HVI-ben a következő munkanapon veheti át.

* * *

Választással kapcsolatos további cikkeinket ide kattintva olvashatja el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715002811
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715002811
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182599_auto_resized.jpg
astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715002811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715002811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya