Már február óta javítóintézetben van az a fiatal fiú, aki brutális kegyetlenséggel végezte ki szerelmét, az alig 20 éves, csodaszép lányt, S. Fannit. A tinit a gyilkosság után szinte rögtön elfogták, először házi őrizetbe helyezték, azonban Fanni ismerősei és sok ismeretlen is megbotránkozott a döntésen, sokkolta őket, hogy a gyilkost hazaengedték. Dávid nem is volt sokáig otthon, pár nap múlva ugyanis megfellebbezték a döntést, és a fiút előzetesbe, egy javítóintézetbe helyezték.
– Kifogástalan a magatartása, és beilleszkedett a büntetés-végrehajtás rendjébe. Dolgozik és tanul is bent – mondta el a Borsnak dr. Hegedűs László, a fiú ügyvédje. Hozzátette: a fiatalt a szülei látogatják, azonban a szakértői véleményekre még mindig várnak. Fanni ismerősei nem bocsátottak meg Dávidnak.
– Elvette egy ember életét. Nincs olyan, amivel ezt jóvá lehet tenni. Nem tudjuk, hogy azóta mi van vele, de nem is érdekel. Az lenne a legjobb, ha rácsok mögött maradna – mondta határozottan Fanni egyik ismerőse.
Mint azt a Bors megírta: januárban a 17 éves W. Dávid képtelen volt feldolgozni, hogy a nála két évvel idősebb Fanni szakított vele, így egy nap megvárta a fiatal lányt a házuk előtt, és egy hatalmas késsel halálra szurkálta. A rendőrök a gyilkosság éjjelén nagy erőkkel keresték, végül egy házban rejtőzködve találtak rá. Kiderült, hogy a fiatal a néhány nappal korábban, alig pár száz méterre történt rákoskeresztúri gyilkosságból meríthette az ötletet. Ott Cs. Norbert rontott rá volt barátnőjére, É. Vivienre, annak új párjára, és a nő kislányára, Laurára. Először a férfit lőtte le, majd az utcára menekülő, életéért könyörgő Vivient is, méghozzá kislánya szeme láttára, végül magával is végzett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.