Majdnem félszáz, egészen pontosan 48 ingatlanba tört be egy 61 éves, hajléktalan férfi a Balaton déli partján - olvasható az ügyészség honlapján.
A férfi 2017 júniusában eleve azért ment a Balaton déli partjára, hogy nyaralókat törjön fel, és élelmiszert, illetve könnyen elvihető műszaki cikkeket zsákmányoljon. Előfordult, hogy egy-egy ingatlanban napokra – sőt egy nyaralóban két hétre is – megszállt. Olyan is volt, hogy egy önkényesen elfoglalt lakást a korábbi betörésből megszerzett szajré raktározására is felhasználta.
A tavalyi év novemberéig 300 forinttól 807 ezer forintig terjedő értékben lopott különböző árucikkeket és készpénzt. Egy panziónál megpróbáltá felfeszíteni a napi bevételt tartalmazó lemezszekrényt is, de nem járt sikerrel.
A Siófoki Járási Ügyészség nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a férfi ellen. Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben – aki korábban is volt már büntetve – börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.