Betontömbtől meghalt 11 éves Balázska - Elnapolták a tárgyalást

Betontömbtől meghalt 11 éves Balázska - Elnapolták a tárgyalást

tárgyalás
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 16. 21:30
Bors

Ma tartották annak az ügynek az első tárgyalását, amiben egy 11 éves kisfiú vesztette életét még 2016-ban a Heves megyei Szentdomonkoson.

A vádirat szerint a 14 éves helybéli fiú 2016. június 27-én beleegyezett abba, hogy ő és kiskorú társa segítenek a szintén kiskorú Balázskának abban, hogy az egyik járda alatti, téglatest alakú, körülbelül 126 kilós betonlapokkal borított árokból a fedőlapok alá rejtett cigarettát kiszedje úgy, hogy a 11 éves fiúcska bemászik az árokba.

A tárgyaláson a 14 éves vádlottat, K. K. -t hallgatták meg, aki nem tett vallomást, de beismerte bűnösségét, és megbánta a tettét. Tanúként kihallgatták a másik kiskorút, aki jelen volt a történteknél – írja közleményében az Egri Törvényszék.

A szerencsétlenül járt fiú családja korábban elmondta, hogy a fiuk néhány héttel a tragédia előtt szokott rá a cigarettára, de félt a szülői szidástól, ezért rejtette el az árokban a cigarettát.

A dugicigit az utcájukban lévő vízelvezető árok fedőlapja alá rejtette el. Ezt akarta kivenni, miközben a barátaival focizni indult. Emiatt halt meg. A barátai felemelték a mázsás betontömböt, hogy Balázs elérje, de nem bírták el. A 126 kilós betondarab ráesett a 40 kilós fiú fejére.

A törvényszék a mai tárgyaláson ítéletet nem hozott, a tárgyalást további bizonyítás, elmeorvos szakértői vélemény beszerzése és a videofelvételek megtekintése érdekében elnapolta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.