Tóbiás már jelzi, itt a tavasz

Tóbiás már jelzi, itt a tavasz

időjárás
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 06. 12:30
Hazaérkezett fészkéhez az első fekete gólya. Tóbiást heteken belül tíz­ezer társa is követheti, de persze ő a legjobban párját, Sárát várja.
P. Zs.

Egyszer már becsapta a hóvirágokat az idő február elején, ám a gólyákkal ezt már nehezebb megtenni. Nem véletlenül jött haza Tóbiás. A fekete gólya idén is elsőként jelzi a tavaszt. Sárával közös fészkéhez négy napja érkezett, de a tojóra még várni kell, a nőstények kényelmesebben szoktak érkezni. A gemenci erdőben még vastagon áll a hó, de néhány nap múlva már nyoma sem lesz.

10 fiókát felneveltek

Tóbiás és Sára 2011-ben rakott fészket Keselyűsben. Tóbiás fiókaként, 1999-ben Bogyiszlón kapta meg gyűrűjét. Sára március közepén szokott megérkezni. Az elmúlt négy évben tíz fiókát neveltek fel a fészekben. A fészekkamerákat 2013-ban szerelték fel, tavaly közel félmillióan követték a gólyapár életét.

– A gólyák pontosan érzik a markáns frontokat. Ha Tóbiás úgy érezte volna, hogy még marad a hideg, megállt volna út közben, vagy visszafordult volna. De túléli a nagyobb hideget. A fészek közös építése ilyenkor pedig a párzási rituálé része. A hím gólya ajándékba viszi a nősténynek az otthonuk da­rab­jait – mondja a Bors­nak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője. Tóbiás azért is különleges, mert 19 évével a legöregebb ismert vadon élő fekete gólya hazánkban.

Eddig elmaradt a hóvirágünnep

Az Alcsúti Arborétumban a tavasz hírnökének tartott virágok tömegével nyílnak. Februárban a hirtelen meleg miatt egy részük kinyílt, de a zord időben  elfagytak. Az arborétumban remélik, hogy az ünnepi hosszú hétvégén újra látható lesz a hóvirágmező.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.