Több mint két éve nem tud vizelni az egykori modell

Több mint két éve nem tud vizelni az egykori modell

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 17. 14:04
Bors

A 27 éves cornwalli Leanne Ward 2015 júniusában járt utoljára a mosdóban, hogy elvégezze a kisdolgát, úgy mint a többség. A gyönyörű lány akkor vakbélgyulladása gyanújával kórházba került, de kiderült, nem ilyen jellegű problémája van, hanem a feltételezések szerint egy ovárium dermoid cisztája robbant fel, így azonnal meg kellett műteni. Mivel az orvosok azt ígérték, az élete vélhetően a műtét után teljesen normalizálódni fog, nem is gondolt arra, hogy a megpróbáltatásai csak most kezdődnek - írja a brit Metro.

Ward nem sokkal az operáció után rájött, hogy bármennyire is szeretne, nem tud vizelni. Hihetetlen fájdalmai voltak, és csak egy katéterrel tudtak megoldani a gondját. Nem sokkal a műtét után kiderült, valójában Fowler-szindrómás, ami azt jelenti, hogy a húgyhólyag izmai nem tudnak ellazulni, így nem tud pisilni. Bár azt hitte, ideglenes megoldás lesz a katéter, de kiderült, hogy nem. A modell azt is hozzátette, már annak is örült, hogy kiderült, mi baja, mert egy ilyen helyzetben már az is előrelépésnek számít.

Az orvosai abban a megoldásban bíztak, hogy a botoxszal kezelt húgycső körüli záróizmok normalizálják a lány életét, de csak három hónapnyi megkönnyebbülést jelentett a számára. “Ez egy csodálatos három hónap volt, amelyet 2015 óta végre átélhettem. Felszabadító élmény volt” - mondta a lány, akinek sajnos nem tudták a problémáját se közép, se hosszú távon megoldani. Most, egy a hasfalon kivezetett katéterrel él, amely napi szintű fájdalommal jár, hiszen a cső folyamatosan dörzsöli a hólyagját.

Az irritáció miatt rendszeresen vese- és húgyhólyag fertőzésektől szenved. Állandóan fájdalomcsillapítót szed, és az is zavarja, hogy hogy a Fowler-szindrómát nagyon kevés ember ismeri. Történetét, pont ezért osztotta meg a sajtóval. A modellen nyáron elvégzik a Mitrofanoff műtétet  – ez egy sebészeti technika, melynek során a vakbelet eltávolítják, majd abból összeköttetést képeznek a hasfal és a húgyhólyag között, és egy új húgyhólyagot hoznak létre a számára - amelytől azt remélik, hogy kevesebb fájdalommal kell majd együtt élnie, így jobb lesz az élete.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.