Vote of confidence, azaz bizalmi szavazás. Végzetes kifejezés ez egy Nagy-Britanniában dolgozó fociedző számára. Ha ugyanis a voksoláson bukik, menesztik.
A skót Daily Record szerint ebben a kényelmetlen szituációban találta magát László Csaba, a skót második ligás Dundee United trénere, miután csapata a legutóbbi hét tétmeccséből mindössze egyet tudott megnyerni.
Ettől függetlenül elképzelhető, a lap egy kissé túllőtt a célon, kiderült ugyanis, hogy Mike Martin klubelnök bízik a magyar szakemberben, akit még tavaly novemberben az azóta leköszönt Stephen Thomson elnök nevezett ki.
– Bár a futballedző élete sehol sem életbiztosítás, nem szóltak, hogy baj lenne a munkámmal. Az elnöknek azt ígértem, feljuttatom az élvonalba a csapatot – árulta el László a Borsnak.
– Amúgy Martin kijelentette, ha nem sikerül a feljutás, akkor is dolgozhatok tovább.
László elárulta, a skót bajnokságot jobbnak tartja az NB I-nél, a skót focistákat pedig erőteljesebbnek a magyaroknál, de remélte, hogy a lapzártánk után véget ért magyar–skót felkészülési meccset a mieink nyerték.
Egyébként a Dundee a tízcsapatos másodosztályban a negyedik, és a következő fordulóban a 3. Mortonnal játszik rangadót idegenben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.