Seprűnyéllel ütlegelte, majd nyakon szúrta édesanyját

Seprűnyéllel ütlegelte, majd nyakon szúrta édesanyját

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 26. 16:30
Bors

A Miskolci Törvényszék az elsőfokú ítéletig fenntartotta az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki tavaly nyáron olyan brutálisan bántalmazta a 80 éves édesanyját, hogy az idős sértett nem sokkal később az életét vesztette.

A vádirat szerint a sajószögedi vádlott férfi egy háztartásban élt édesanyjával. Köztük évek óta haragos viszony volt, korában többször bántalmazta. Megelőző távoltartást is elrendeltek vele szemben.

2017. júliusában a vádlott ittasan ment az anyjával közösen használt lakásba, előbb szidalmazta, majd egy seprőnyéllel 10-15 alkalommal megütötte. Miután a seprőnyél eltörött, a férfi egy 17 centiméteres pengéjű késsel nyakon szúrta a sértettet.

A bűncselekmény 10 évtől 20 évig terjedő, de akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

A bíróság döntése szerint a vádlott bűnösségének megállapítása esetén kiszabható súlyos büntetés miatt fennáll a vádlott szökésének veszélye, mely indokolttá teszi a vádlott szabadságának korlátozását, az előzetes letartóztatás további fenntartását.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.