Szó szerint egy olimpiára való küzdelemmel ér fel, amit ma át kell élnie annak, aki valamilyen segédeszközre szorul. Ezek közül persze a legszembetűnőbb a kerekesszék. Hiába lehet ezekből válogatni, ha egyszer egy mellett döntött az érintett, már nem lehet cserélni. Akkor sem, ha kiderül, hogy használhatatlan.
Három évet sem bírt
– A fiam aktív kerekesszéke nem bírt ki három évet sem, teljesen tönkrement. Amíg javították, hetekig nem tudott volna kimozdulni sehova, ha nincs tartalékban a korábbi széke. Annak a minősége még mindig jó, pedig egy sokkal régebbi darab. Az újabbnál érezhető a minőségromlás; pletykálják, hogy kínai, silány alkatrészekből rakják össze a kerekesszéket – taglalta a Borsnak saját tapasztalatait Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke. Édesanyaként maga is átélte, milyen nehézségekkel küzdenek a mozgássérült emberek.
Ezt kell szeretni?
Úgy véli, a jogszabályok és a lehetőségek sok esetben teljesen elrugaszkodottak a valóságtól. Nem az érintettek szükséglete határozza meg a gyógyászatisegédeszköz-ellátást. Csak egy példa: a segédeszközökre kaphatnak támogatást, ám abban sosem a sérülés fokát veszik figyelembe, hanem például azt, hogy az igénylő nevel-e gyermeket, tanul, dolgozik-e. Ha bármivel probléma merül fel, gyakran azt a választ kapják, hogy nincs más, ezt kell szeretni. A Borsnak más érintettek is azt mondták: aki nem elég felkészült, azt sokszor egyszerűen félretájékoztatják.
Százezer forintos önrész
Elméletben a gyógyászati segédeszközök biztosítják a mozgássérültek számára, hogy minél könnyebben részt vehessenek a mindennapi életben. Magyarországon több mint egymillió ember számít valamilyen módon korlátozottnak a mozgásában. De nem csak művégtagokra vagy kerekesszékekre van szükségük, van, akinek gyógycipő, fürdetőszék, fürdetőpad vagy egészségügyi betét tudja könnyebbé tenni az életét. De a látássérültek botja ugyanide tartozik, amin jelenleg 27 százalék az áfa. – Nagyrészt idősek szorulnak ezekre. Az aktív korúak megkapják a közgyógyászati ellátást, ám a nyugdíjasoknak ez nem jár alanyi jogon. Fizetnünk kell. Ha 75 ezer forintnál több a nyugdíj, mi álljuk az önrészt. De ez akár 100 ezer forint is lehet egy olyan széknél, ami majd egymillió forintba kerül. Ez rengeteg, nehezen tudjuk kifizetni – mondta a Borsnak egy érintett nyugdíjas asszony.
Túl nagy volt a műláb
A Bors nemrégiben mutatta be József történetét, akinek teljesen alkalmatlan műlábat készítettek. Ugyan méretet is vettek és majdnem két hónapot kellett várnia a protézisre, ám amikor megérkezett, akkor jött a feketeleves. Szó szerint lötyögött a lábán, így a végtagot egyáltalán nem tudta használni. Hiába jelezte a problémát, nem cserélték ki. Ha újat szeretne, az 4-500 ezer forintjába kerülne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.