Aktuális

Kimúlt az utolsó északi szélesszájú hím orrszarvú

Bors

Létrehozva: 2018.03.20.

Forrás: AFP

Elaltatták a földön élő utolsó északi szélesszájú hím orrszarvút, Szudánt.

A 45 éves állat a korából adó­dóan izom- és csontsorvadásban szenvedett, utolsó napjaiban már fel sem tudott állni. Szudánt – nevét a származási helyéről kapta – 1973-ban fogták be, és 2009-ig egy cseh állatkertben élt, majd egy hím és két nőstény társával egyetemben átszállították Kenyába.

Elhunytáig ott élt egy 90 ezer holdas, fakerítéssel körülvett területen, amit fegyveres őrökkel, kutyákkal, drónokkal figyeltek, őriztek, nehogy az orvvadászok áldozatául essen.

Habár Szudánt próbálták szaporítani, de terméketlen volt. A faj fennmaradásának utolsó esélye így a mesterséges megtermékenyítés maradt, amire ma már meglehetősen modern technikák állnak rendelkezésre.

Tényleg nem maradt több hím fehér orrszarvú?

– A mai nap egyik híre szerte a világon, hogy elpusztult utolsó hím fehér orrszarvú. Közben viszont nekünk is van egy hím fehér orrszarvúnk. Akkor most hogy is van ez? - tették fel a kérdést és egyben választ is adtak a Fővárosi Állat- és Növénykert közösségi oldalán az intézmény munkatársai.

– Állatkertünk rendszeres látogatói jól tudhatják, hogy nálunk három szélesszájú orrszarvú is él, és közülük az egyik – tisztes nevén Zafriel – éppenséggel hím állat. A két dolog között első látásra ellentmondás van.

A magyarázat egyszerűen az, hogy a szélesszájú orrszarvúaknak két alfaját is megkülönbözteti a tudomány. A déli szélesszájú orrszarvú (Ceratoterium simum simum), amely a mi Állatkertünkben is látható, szerencsére ma még nincs kritikus helyzetben. Az északi szélesszájú orrszarvú (C. s. cottoni) viszont valóban egy lépésre van a kipusztulástól, főként, hogy már csak két nőstény állat maradt belőlük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715004311
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193170_auto_resized.png
metropol.hu

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715004311
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715004311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715004311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya