Fűtés és áram nélkül maradtak napokra több településen is, az év eddigi legdurvább hóvihara után. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszatenyőn például még hétfőn sem volt áram, sokan arra panaszkodtak, hogy leolvadtak a hűtők és a fagyasztók, ami több tízezres kárt is jelentett.
Mások pedig fűteni nem tudtak az áramhiány miatt. Egyes tanyákat a szakemberek megközelíteni sem tudtak, ezeken a területeken a szolgáltató aggregátorral biztosítja az áramot, míg a területre nem tudnak eljutni.
Kötbér illeti meg a károsultakat
Rengeteg lakóban merült fel jogosan a kérdés, valaki vajon megfizeti a károkat? – A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) jogosult határozni arról, hogy a mostani időjárás megfelel-e a szélsőséges időjárás kategóriájának.
Ennek megítéléséhez társaságunk a hivatal részére megküldi a szükséges dokumentációkat. Ha a minősítés megállja a helyét, az érintettek kötbérre jogosultak, ez pedig a fogyasztóknak automatikusan kifizetésre kerül – tájékoztatta lapunkat az energetikai hivatal.
Kalauznak kell igazolnia a késést
A MÁV is megerősített szolgálattal igyekezett megoldani a helyzetet, de így is rendkívüli helyzet alakult ki a vonatoknál.
Olvasónk beszámolója szerint vasárnap szeretett volna Debrecenből Budapestre jutni, ám az utazás a megszokott idő duplája volt. – Több mint két és fél órát vesztegeltünk a nyílt pályán Szolnok és Cegléd között. Azt mondták, letört a mozdony áramszedője, de a katasztrófavédelem és a rendőrség órákkal később érkezett ki.
A kalauz szinte semmilyen tájékoztatást nem adott. Írd és mondd, 245 perc késéssel futottunk be a Nyugati pályaudvarra. A pénztárban annyit tudtak mondani, hogy adnia kellett volna igazolást a kalauznak a késésről. Egymásra mutogattak, és elhajtottak minket, mondván, hogy sokan vannak – panaszolta el a pórul járt Vígvári Zoltán.
Másoknak nem is a késéssel, inkább a nem létező helyjegyekkel gyűlt meg a bajuk. Egy másik olvasónk szerint a Békéscsaba–Budapest Intercity helyett csak sima gyorsvonat indult, ám erről a pénztárban nem adtak tájékoztatást, és simán eladták a nem létező IC-pótjegyet.
30 percért a jegyár negyede jár
A MÁV lapunkkal közölte, a pályaelzárások miatt nem állt folyamatosan rendelkezésre az észak-keleti térségben kellő mennyiségű vonatszerelvény, így sajnos a vasúttársaság nem tudta több kocsival közlekedtetni a vonatokat, amiért utasai elnézését kérte.
Azonban jelezték: a dupla helyeladást a MÁV-Start akkor tudja megvizsgálni, ha arról konkrét ismeretei vannak, vagyis az utasok a megfelelő vonaton jelezték a jegyvizsgálónak, és arról igazolást is kértek.
Attól függetlenül, hogy rendkívüli helyzet volt-e vagy sem, a helyjeggyel, pótjeggyel, valamint pót- és helyjeggyel igénybe vehető vonatok esetében harminc perc késéstől fizet a társaság átalány-kártérítést. A menetjegy árának 25 százalékát 30 és 119 perc közötti, 50 százalékát pedig 120 perces vagy azt meghaladó késés esetén térítik meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.