Alig több mint egy év alatt nevet szerzett magának a hazai, sőt a nemzetközi fehérneműpiacon egy 36 éves jogásznő. Dr. Patonai Andrea kétgyermekes anyukaként olyan szexi képeket töltött fel az Instagramra, hogy pillanatok alatt hatalmas követőtábort szerzett. Férjével, a hegesztőtechnológus Józseffel négy és fél éve költözött Németországba, és mivel két gyermekével gyesen van, úgy döntött, hogy a szabadidejében fehérneműbloggernek áll.
– Már jó ideje gyűjtöm a fehérneműket, és sok olyan sikertörténetet olvastam, amelyet az Instagram alapozott meg. A fehérnemű olyan téma, amely szerintem a nők minden korosztályát érdekli, és megfogalmazódott bennem, hogy miért csak a húszas éveik elején járó modellek képviselik a piacot, hiszen az érettebb nők is vásárolnak maguknak fehérneműt – meséli a Borsnak Andrea az azóta már közel 150 ezer követővel rendelkező oldalának koncepcióját.
A csinos Andreát férje fotózza, ami szerintük nagy előny, hiszen József mindenkinél jobban ismeri. A fotókon viselt fehérneműket Andrea vagy maga vásárolja, vagy a férjétől kapja, de oldala egyre nagyobb népszerűsége miatt több mint fél éve már rendszeresen kap ajándékba egyes márkáktól, tervezőktől, így a hobbijából már bevételt is elkönyvelhet.
A fitmama alakját a rendszeres sportnak köszönheti, bár edzései nagy részét a nappalijukban, olykor gyerekeivel a hátán végzi, de alkalomadtán edzőterembe is jár, és az étkezésére is igyekszik odafigyelni. Mivel néhányan kételkednek Andrea természetességében, rendszeresen posztol videókat is, hogy mindenki láthassa, a hétköznapokban ugyanúgy néz ki, mint a fotókon. És, hogy mi a távlati célja az oldalával?
– Szeretnénk saját fehérneműmárkát létrehozni, amelynek minden egyes darabja a mellrák elleni küzdelemhez nyújt majd támogatást. Jelenleg gyesen vagyok a fiunkkal, aki kétéves – lányunk pedig hat, de bízom benne, hogy jövő ilyenkor már a saját márkámmal dolgozhatok főállásban, amit Magyarországon magyar varrónők bevonásával hoznánk létre – mondja Andrea.
Csütörtök reggel kaptuk Andreától a szomorú hírt, hogy korábbi Instagram-fiókját feltörték, így kénytelen a nulláról újraépíteni korábbi rajongói bázisát. A közelmúltban egyébként nem csak ő esett a hackerek áldozatául: a napokban Kiss Ramóna és Tápai Szabina is hasonló esetről számolt be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.