A gép tegnap este tartott Dublinból Dubaiba, amikor a fedélzeten rosszul lett a középkorú férfi - írta az Airportal. A személyzet azonnal cselekedett, és úgy látták legjobbnak, és Kolozsvár térségében visszafordultak. Magyarországon még egy ideig várakoztak a légtér fölött, ezután azonban leszálltak, a 49 éves brit fárfit átadták az AMS Repülőtéri Egészségügyi Szolgálatnak, akik először megvizsgálták és stabilizálták, majd átadták az Országos Mentőszolgálatnak.
Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a rosszullétet, azonban a mentők azonnal a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház sürgősségi osztályára szállították, ahol segítettek rajta.
A portál hozzáteszi, hogy az Emirates légitársaságnál komoly hangsúlyt fektetnek a repülős személyzet egészségügyi felkészültségére és oktatására: komoly képzést, fedélzeti elsősegélynyújtó eszközöket és egészségügyi szakértők által adott telefonos földi támogatást biztosítanak nekik, hogy utasrosszullét esetén a helyes döntéseket tudják meghozni, emellett minden járatukon van sürgősségi orvosi láda, oxigénpalackok, lélegeztető maszkok, defibrillátor és egy nonstop orvosi tanácsadó szolgáltatással összekötött, úgynevezett telemedicina egység, amely telekommunikációs csatornán keresztül összeköti a légiutas-kísérőket légi egészségügyi szakértőkkel, akik így azonnal képesek felmérni az utas állapotát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.