Kemény vád: padba verte diákja fejét a tanárnő

Kemény vád: padba verte diákja fejét a tanárnő

diák
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 06. 04:10
Eltussolta az iskola egy hatéves kisfiú bántalmazását – állítja a tanuló gyámja, aki szerint Richárd fejét szándékosan verte bele az iskolapadba a tanárnője.
R. K.

Felháborító eseményekről számolt be lapunknak egy elkeseredett nagymama. Unokája, a hatéves Richárd egy dél-kelet alföldi általános iskola tanulója, a kisfiú egy logopédiai foglalkozáson vett részt, amikor állítása szerint bántalmazta a tanárnője.

– Az unokám egy logopédiai továbbfejlesztésre járt kora délután két másik iskolatársával.

Ricsi mindössze annyit mondott, hogy szeretne még játszani. Erre a tanárnő odament hozzá, erőteljesen megfogta a tarkóját, és belenyomta a fejét a padba – mesélte a Borsnak Erzsébet, a kisdiák nagymamája, aki egyben gyámja is a gyermeknek. – Egyből sírni kezdett, és eleredt az orra vére. A tanárnő ekkor nagy nehezen elállította a vérzést, majd folytatta az órát. Ezt követően a napközis tanár is kérdezte, hogy mi történt a gyerekkel, de erre kitérő választ adott – fakadt ki a nagymama.

Ricsi csak délután négy órakor ért haza, ekkorra már az egész iskola tudott a történtekről.

– Egyből orvoshoz vittük a gyereket, ahol látleletet vettek róla, majd megtettük a feljelentést. Az iskolában belső vizsgálat indult, de annak eredményéről semmilyen tájékoztatást nem adtak. A rendőrség nyomozást indított, a tanárok mindent tagadtak, a vizsgálatot végül azzal zárták le, hogy Ricsi csak egy rossz gyerek, aki a saját fejét verte a padba – forrongott Erzsébet, aki fellebbezni fog az ügyben. Úgy tudjuk, hogy a szóban forgó tanár még mindig taníthat az intézményben, de Ricsi logopédiai óráitól eltanácsolták. Megkeresésünkre az iskola csak annyit közölt: a belső vizsgálat és a rendőrségi nyomozás is lezárult az ügyben, amelynek eredményéről a gyámot tájékoztatták.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.