„Játék és muzsika tíz percben. Aki kérdez: Czigány György” – a Kossuth rádió Ki nyer ma? című komolyzenei vetélkedőjének szignálját hosszú évtizedekig egy ország ismerte és szerette. Megkérdeztük Czigány Györgyöt, hogyan emlékszik vissza a nevével egybeforrt vetélkedőre, amely közel negyven évet ért meg. A Ki nyer ma? 1969. március 3-án indult és 2007-ben szűnt meg, ez idő alatt pedig sok ezer ember zenei műveltségét csiszolta, bővítette.
– Tervezgettem néhány évig a műsort és két év alatt sikerült is rábeszélnem a rádió vezetőit, hogy élő adásban, külső helyszínen adjanak lehetőséget rá. Először a Hungária, ma New York kávéház, majd az Astoria adott otthont nekünk – nosztalgiázik Czigány.
A vetélkedő rövid idő alatt népszerű lett, az Astoria előtt komoly tömeg gyűlt össze, hogy részt vehessen a játékban, vagy egyszerűen meghallgassa az élőben, a szálló halljából jelentkező műsort. A vállalkozó szellemű játékosjelöltek közül egyszerű sorsolással döntötték el, ki teheti próbára a tudását. Ruhatárbilétákat osztogattak nekik, majd általában egy kisgyerek kisorsolta az aznapi szerencsést. Nem volt szükség előzetes tudáspróbára, személyi igazolványra, csak jelenlétre. Az biztos, hogy nem a nyeremény vonzotta a játékosokat.
– Mindig azt mondom, hogy ez volt a legmorálisabb vetélkedő, amit ismertem. Itt kellett a legtöbbet tudni, és ezzel a legkevesebbet lehetett nyerni. Kezdetben 300 forint volt a nyeremény, aztán ez 1500-ig emelkedett, és ennyi maradt a műsor megszűnéséig – meséli Czigány György, hozzátéve, hogy ez a vetélkedő valamiféle üde szabadságélményt csempészett az emberek mindennapjaiba.
A Ki nyer ma? vetélkedőt ugyan Czigány találta ki és szerkesztette mindvégig, de műsorvezetőként több társa is lett, köztük például Antal Imre, Meixner Mihály, Némethy Attila. Végül a kétezres években a rádió vezetése elérkezettnek látta az időt, hogy a műsort befejezzék.
– Negyven esztendő egyáltalán nem kevés, elégedett vagyok a műsor életkorával. Ennek ellenére úgy vélem, értelmetlenül szüntették meg, hisz még érdeklődtek iránta – fejti ki véleményt, elárulva, még most is részt vesz hangversenyeken, irodalmi esteken, ahol a jelenlévőkkel jókat játszanak. Czigány György augusztusban tölti be a nyolcvanhetedik életévét, de szellemi frissességét a mai napig megőrizte. Tavaly karácsonykor jelent meg harminchatodik szépirodalmi kötete, folyamatosan ír, alkot és jó egészségi állapotának köszönhetően kedvenc időtöltéséről, az autóvezetésről sem kellett még lemondania.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.