Aktuális

Firkálók támadták meg a 3-as metrót - megszólalt a Borsnak az egyik graffitis

O. Zs., L. B.

Létrehozva: 2018.03.16.

<p>Megszólalt a Borsnak az egyik fiatal, aki 18 társával foglyul ejtette a 3-as metrót. Tibi szerint a mázolással fejezték ki szeretetüket az ósdi, még nem felújított szerelvény iránt.</p>

Nem sokkal este kilenc óra után bukkant fel egy graffitis banda a fővárosi 3-as metró Pöttyös utcai megállójában. Másodpercek alatt gyakorlatilag túszul ejtették a beálló szerelvényt: ahogy a vonat megállt, lekapcsolták az áramot, hogy ne tudjon továbbhaladni, egy fadarabbal pedig az ajtót támasztották ki, hogy az ne záródjon be. Amíg a csoportból hat-hét ember elvégezte ezt, a többiek a másik oldalon fehérre lefestették a veszteglő szerelvényt. Információink szerint összesen 19-en vettek részt a rendkívül szervezett akcióban.

Hatalmas füst, pánik

A támadás során hatalmas fehér füst szállt fel az aluljáróból. A közelben tartózkodók azt hitték, kigyulladt valami, ezért tűzoltót is hívtak. Az első hírek füstbombákról beszéltek, végül kiderült: a banda porral oltókkal próbálta rontani a látási viszonyokat.

A vonat áramtalanítását az utasok biztonságát szolgáló, úgynevezett peronvész benyomásával érték el. Ezt nyomják meg olyankor, ha valaki beesik a pályára. Úgy tudjuk, a csapat korábban több metrószerelvényt is megfestett hasonló módszerrel több európai országban is. Budapesti akciójukra is régóta készültek, több külföldi vendégfirkáló – köztük szlovákok, csehek, oroszok és amerikaiak – segítették őket.

BKV-sok segítettek?

A kék vonalon közlekedő metrókocsikat Oroszországba küldik, ahonnan hófehéren, felújítva térnek vissza. Érdekesség, hogy a megtámadott szerelvény az utolsó régi szerelvény volt, ami ezen még nem esett át. Aznap egész nap a Lehel téri kihúzóban pihent, napközben utasokat nem szállítottak, és csak sötétedés után gurult ki. A kigördülés időpontját viszont csak BKV-s belső segítséggel tudhatták meg a támadók – véli a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE).

Az akció összehangoltságát jól mutatja, hogy a csaknem húszfős csapatból mindössze egy graffitist fogtak meg: a rendőrök kiszállásáig a firkálót egy utas tartotta vissza a szökéstől. A többieknek sikerült meglógni. Az általában lezárt alagúti szellőzőkön keresztül távoztak, számítva arra, hogy a rendőrség lezárja az állomás bejáratait. Úgy tudjuk, az elfogott graffitis külföldi állampolgár, aki azóta is őrizetben van. A VEKE egyébként jogászokat kér fel, hogy megvizsgálják, az eset terrortámadásnak minősül-e.

Elnézést kérnek

A Borsnak sikerült utolérnie a metrótámadás egyik elkövetőjét, aki szokatlan magyarázatot adott tettükre. Pontosan tudták, hogy az utolsó régi szerelvényt fogják lefújni. – Semmiféle politikai szándékunk nem volt. Senki nem sérült meg, és senkinek nem állt szándékunkban ezzel ártani – szögezte le a magát Tibinek nevező férfi.

– A régi, szovjet gyártású metró gyermekkorunktól egészen a mai napig végigkísérte az életün­ket. Mindennapi használata során sokunknak nagyon fontossá vált. Hiába van helyette a szép, az új kocsi, az már nem tudja ugyanazt az érzést adni, mint ez az öreg vas, ami sajnos most véglegesen elfog tűnni és nem lesz többé. Itt most  valami véget ér, lezárul egy számunkra is nagyon fontos fejezet. Egy rövid elköszönő felirattal kívántuk elbúcsúztatni az utoljára futó legendás metrószerelvényt. Az üzenet a sietség miatt nem volt mindenki számára egyértelmű és olvasható, de mindössze annyi volt kiírva: The End, vagyis vége – magyarázta Tibi, aki szerint csak egy ilyen brutálisan szervezett akcióval tudták megoldani, hogy búcsút vegyenek a legendás vonattól. – Az okozott kellemetlenségért mindenkitől szíves elnézést kérünk! Viszlát, és jó utat a jó öreg kék vasnak az örök metróalagutak rendszerében! – üzente a fiú.

600 ezer forintos kár

A BKV a Borssal közölte: a károk felmérése folyamatban van, további részleteket csak a rendőrségi vizsgálat után ígértek. Ugyanakkor a BKV-figyelő in­formációi szerint a rendőrség hatszázezer forintos kárt állapított meg. A közlekedési társaság még közölte: forgalmi zavar el­sősorban az utolsó menetrend szerint közlekedő vonatokra volt kihatással.

A zsaruk a helyszínelést hajnalban fejezték be, addig a takarítóvonat sem tu­dott közlekedni. A BRFK a Borsnak azt mondta, hogy a helyszínen elfogott egy embert rongálás, garázdaság és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Kezdeményezésükre a bíróság már előzetes letartóztatásba is helyezte. A többi graffitist még keresik.

Frissítés:

A rendőrség beazonosított egy férfit, aki társaival a Pöttyös utcai metró vonalán összefújták és megrongálták az egyik metrószerelvényt. A férfit elfogatóparancs alapján keresi a hatóság. A rendőrség honlapján közzé tették az illető fényképét is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711631414
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088337_auto_resized.jpg
vg.hu

Közel 40 százalékos rali jöhet, alulértékelt a Mol- részvény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711631414
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711631414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány