Ez a fickó a jövőből jött, és még kezet is rázott önmagával - videó

Ez a fickó a jövőből jött, és még kezet is rázott önmagával - videó

időutazás
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 06. 20:00
Noah Novak felvétellel bizonyítja, hogy 2030-ban járt, időskori énjével találkozott, aki viszont 2070-ből látogatott vissza.
Bors

Az időutazó szerint bizonyító erejű felvétel van a birtokában, eszerint 2030-ban találkozott időskori önmagával, aki ráadásul szintén a jövőből, 2070-ből érkezett. A két időből érkezett ember, vagy emberek, kellemesen elbeszélgetnek egymással, vagy magukkal, mindenesetre Noah biztos benne, hogy a beszélgetés, és az abban elhangzottak bizonyító erejűek.

A két férfi egyáltalán nem hasonlít egymásra, mondhatnánk, a 40 év korkülönbség meglátszik rajtuk (rajta), ám elmondása szerint ezzel nincsen baj, hiszen az emberek ennyi idő alatt sokat változnak.

„Egy csomó információt árult el rólam, egy csomó dolgot tud rólam, elmondott mindent, ami velem történt azóta, hogy visszatértem 2017-be” - mondta a férfi, aki állítja, hogy 50 éves, és csak azért néz ki 25-nek, mert egy fiatalító kúrán vett részt, a jövőben.

„Mindent elmondott rólam, amit eddig tettem, én úgy gondolom, hogy ilyesmit az élete végéig sem tudja senki sem kitalálni” - tette hozzá Noah.

Ugyanakkor sokan felhívták a fiú figyelmét rá, hogy története, és úgy amúgy az időutazás téma egy komoly paradoxont tartogat magában, hiszen a férfi jövőjére elvileg komoly hatással kellett volna lenni a 2030-as találkozó önmagával, ám erről a jövőből jött ember nem is tett említést…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.