Eltűntek Angliában a Berki lányok

Eltűntek Angliában a Berki lányok

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 18. 10:30
Munkatársunktól

Egy koratizenéves magyar testvérpár rejtélyes eltűnésétől volt hangos a héten a brit sajtó. A 12 éves Berki Bernadettnek és 11 esztendős húgának, Berki Szimonettának másfél hete veszett nyoma az észak-angliai Nyugat-Yorkshire területén.

– Nagyon aggódunk a lányok miatt, és mielőbb szeretnénk megnyugtatni a hozzátartozókat, hogy minden rendben van velük – mondta a nyomozás vezetője kérve mindenkit: aki bármilyen információval rendelkezik a kistinikkel kapcsolatban, azonnal értesítse a rendőrséget. A Batley városában élő testvérpár eltűnését március 6-án jelentették be. A Daily Mail cikke szerint a gyerekek a település Chapel Fold nevű részén élnek, de családi kapcsolataik a félórányi autóútra lévő Huddersfieldben is vannak. Úgy tudni, az eltűnésük előtt három rokonukkal – két nő és egy férfi – voltak.

A Bors érdeklődésére a Külügyminisztérium azt közölte: sem a brit rendőrség, sem a hozzátartozók nem keresték még őket ezzel kapcsolatban. A tárca hozzátette: a kinti konzuli szolgálat nem láthat el nyomozói feladatokat, így nincs lehetősége közvetlenül eljárni eltűnt személyek felkutatásában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.