Nem a legtehetségesebb betörőként fog bevonulni a magyar kriminalisztika történetébe az a kiskunhalasi, akit szerdán állítottak bíróság elé.
A 35 éves helyi férfi március 6-án tört be egy sörözőbe, méghozzá azért, hogy szeszt és ételt lopjon. Először profinak gondolt technikával az ablakot kezdte feszegetni egy késsel, de ez nem sikerült neki, így egyszerűen betörte az üveget, bemászott, és szeszesitalokat, energiaitalt, kávét és csokoládékat lopkodott össze 14.600.-Ft értékben. Azonban a betörés közben részeg volt, így az egész felsőruházatát és a kést is a sörözőben hagyta, hazafelé menet pedig a lopott csokikat maga mögött elszórta az utcán.
Öt nappal később Kiskunhalas központjában csavargott, mikor észrevett egy nőt, akit először követni kezdett, majd letolt gatyában sétálva mutogatta neki a nemi szervét, végül pedig elmenekült.
Nem sokáig örülhetett, ugyanis nyolc nap múlva elkapták, őrizetbe vették, így egyszerre lopás és szeméremsértés miatt állt bíróság elé. Gyorsított eljárásban végül 1 év 6 hónapos börtönt kapott, ugyanis kiderült, hogy többszörös és különös visszaesőnek számít. A büntetés mellett a kocsma árukészletében okozott kárt is ki kell fizetnie. Az ítélet jogerős.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.