Borzalmas balesetben vesztette életét két ember a Budaörsi úton. Egy gyerekeket szállító kisbusz és egy kocsi ütközött össze késő éjjel, a személyautó a felismerhetetlenségig összeroncsolódott.
– A közepe szinte eltűnt az autónak, mintha valami átment volna rajta. Az biztos, hogy a benne ülőknek esélyük sem volt – mondta a Borsnak egy arra járó, aki látta a roncsot. A buszban öt gyerek és két felnőtt utazott, mindannyian megsérültek, kórházba kellett vinni őket. Az autóban ketten utaztak, egy fiatalember, S. Dániel hunyt el, rengetegen gyászolják.
– Olyan fiatal volt, nem tértünk még magunkhoz a sokktól. Kiskora óta ismertük, nagyon jó ember volt – nyilatkozott szomorúan egyik ismerőse.
Információink szerint Dani a vezető melletti ülésen ült, a kisbusz pedig pont középen találta el a kocsit, azaz a két bent ülőn szinte átrohant. A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták az utat. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet. Nem kizárt, hogy az egyik jármű megcsúszhatott a síkos úton. A rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják az esetet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.