A szülők hitelkártyáját használta a kislányuk, de ez csak a kisebbik gond volt

A szülők hitelkártyáját használta a kislányuk, de ez csak a kisebbik gond volt

szülők
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 14. 20:00
Bors

Egy 14 éves lány kölcsönvette anyu és apu hitelkártyáját és kibérelt egy ingatlant, hogy ott a barátaival egy nagyot tudjon bulizni - írja a az ausztrál Yahoo. A tini március 9-én rendezte a bulit a vancouveri házban, amelynek a végét a szomszédok intézték el, ugyanis értesítették a hatóságokat.

Az ingatlanban 25 ezer dolláros - 5 millió forintos -   kárt okoztak a tinik, amelyet a szülőknek ki kell fizetniük függetlenül attól, hogy tisztában voltak e azzal, lányuk használja a kártyát. A meg nem nevezett lány nem aprózta el a dolgot, ugyanis mintegy 200 vendég jelent meg a bérelt ingatlanban, akik a házra nem igen voltak tekintettel.

A rendőrség szerint a helyreállítás költsége azért ilyen magas, mert nemcsak a falaknak, a bútoroknak, de néhány értékes ingóságban - festményben - is keletkezett kár. Többen graffitiztek is, és annyi mennyiségű alkohol fogyott, hogy egyértelmű volt, olyan bulinak indult, ahol a lányokat leitatják, majd aktust kezdeményeznek velük.

A partiról hamar tudomást szereztek a fiatalok a közösségi médiának hála, így egy idő után már nem lehetett távol tartani azokat, akik egyébként nem voltak hivatalosak rá. A család szerencsére megállapodott az ingatlan tulajdonosával, hogy fedezik a károkat, így nem kell jogi lépéseket fontolgatnia a bérbeadónak. Hogy hány évnyi szobafogság járt ezért, nem derült ki.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.