A Bors megtudta: Kötéllel fojtották meg VV Fannit

A Bors megtudta: Kötéllel fojtották meg VV Fannit

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 09. 04:00
Bebizonyosodott, hogy a gyanúsított autójában talált véres kötéllel ölték meg VV Fannit. A zsineget a lány gyilkosai a holttest eltüntetéséhez is felhasználták. Több férfi DNS-ét találták a gyilkos eszközön. Keresik a felbujtót.
uv

A gyanúsított vezette autóban talált véres kötéllel gyilkolhatták meg VV Fannit, akinek a holttestét három hónapja hiába keresik. A rendőrség közben új irányvonalat követ: tettestárs után nyomoznak.

Ahogy azt a Bors elsőként megírta, B. László ügyvédjét, dr. Brodmann Pétert kizárták VV Fanni gyilkossági ügyéből, és a továbbiakban tanúként hallgatják meg.

A lány megölésével gyanúsított férfi volt védőügyvédjétől és egyben nagybátyjától DNS-mintát is vesz a rendőrség, ugyanis az autóban – amiben Fanni testét szállították – vérgyanús kötelet találtak, amin három DNS is volt: Fannié, B. Lászlóé, és egy ismeretlen személyé.

Mivel a kötelet pedig B. László idős nagypapája felismerni vélte, így a rendőrség mintát vesz a Brodmann család férfitagjaitól.

Dr. Lichy József, a Novozánszki család ügyvédje lapunknak azt is tisztába tette, hogy miért csak a férfitagoktól.

– Negyven darab sejt kell egy DNS kimutatásához, ami meg is van, és már azt is tudjuk, hogy a harmadik, ismeretlen DNS, egy férfié, aki nem került még a törvénnyel összeütközésbe – kezdte az ügyvéd.

– De vérnyomról a kötélen csak Fanni esetében beszélhetünk, a másik két DNS-t bőrhámból vagy izzadságnyomból nyerték – tette hozzá az ügyvéd, aki szerint ennek a zsinegnek a segítségével végezhettek Fannival.

Szaporodó nyomok

– Nyilván nem véletlenül vannak rajta feltehetően tenyérből származó bőrhámsejtek és izzadságcseppek. Egy vagy akár több ember dolgozhatott ezzel a kötéllel, amin rajta van Fanni vére – mondta dr. Lichy József, aki arra a kérdésre, hogy ezzel a kötéllel fojtották-e meg Fannit, tömör választ adott.

– Hát, igen – mondta az ügyvéd, akinek segítségével egy lépéssel közelebb kerültünk az ügy megoldásához.

A Bors legfrissebb információi szerint a rendőrség átfésülte a B. László vezette autó GPS-jelei által mutatott területeket, és több, mint három hónap alatt, Budapesttől Veszprémig tűvé tettek minden lehetséges helyet, erdőket, bányákat, folyót, mindhiába.

A Dunában sem keresik már nagy erőkkel Fannit, inkább  új irányt vettek, és a tettestárs után kutatnak.

Titokzatos harmadik

Hiszen minden jel arra utal, hogy a gyanúsított B. László nem egyedül követte el a bűncselekményt, harmadik szereplője is lehet a történetnek, és a korábban már többször emlegetett titokzatos barátnő, B. Erika neve is egyre többször felmerül az ügy kapcsán, és ebben az egyik  és másik oldalon álló ügyvéd: dr. Brodmann Péter és dr. Lichy József is egyetért.

– B. Erikának igen jelentős köze van az ügyhöz, legalább akkora szerepe volt, mint László­nak. És nincs látókörben, de van harmadik szereplője a történetnek, akinek László átadta Fannit, csak a rendőrség eddig nem akar tudomást venni erről! – jelentette ki dr. Brodmann, akinek véleményéhez közelít dr. Lichy álláspontja is.

Hiszen, ahogy azt a Bors megtudta, B. Erika és B. László ismerték egymást, mi több, B. László Fanni eltűnése utáni napokban a zaklatott idegállapotban lévő Erikának igyekezett segíteni, és ügyvédi segítséget kérni. B. Erikát Fanni eltűnése után, elsőként hallgatta ki a VIII. kerületi Rendőrfőkapitányság.

Ki a felbujtó?

– Valószínűleg olyan alibije van, ami nem megdönthető, másképp nem engedték volna el. De egy biztos, sokatmondó az ismeretségük – mondta dr. Lichy, aki nem tartja kizártnak, hogy a nőnek felbujtó szerepe volt a gyilkosságban.

Mint tudott, Novozánszki Fanni november 20-án tűnt el 13. kerületi albérletéből, ahonnan kamerafelvételek igazolják, hogy B. László lecipelte, és betuszkolta a ház mélygarázsában parkoló kölcsön autójába.

A kocsit megtalálta és lefoglalta a hatóság, amiben miután vérnyomokat találtak, a rendőrség 99% biztossággal kijelentette: a lány gyilkosság áldozata lett. B. Lászlót gyanúsítják a gyilkossággal, aki csak bűnrészességét ismerte be.

Felindulás vagy nyereségvágy?

A Bors úgy tudja, a rendőrség szerint előre eltervezett, nyereségvágyból elkövetett emberölésről van szó, de a család ügyvédje, dr. Lichy József szerint inkább hirtelen felindulásból bánthatott, majd ölhetett a gyanúsított.

– Volt már hasonló eset, ahol egy váratlan konfliktus, hirtelen dühkitörést és tettlegességet okozott. Ezután pánikba esett az elkövető, mert megijedt a felelősségre vonástól, és kötéllel végzett az áldozatával. Fanni esetében is erre gondolok, hiszen a pénz a lakásban maradt – fejtette ki véleményét az esetről az ügyvéd, aki úgy tudja, a rendőrség már azt is tudja, B. László mire költötte volna a Fannitól elvett milliókat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.