Aktuális

Tüsszentés miatt vádolták meg a mezőkövesdi tornatanárt

Bors

Létrehozva: 2018.02.04.

Testi sértés miatt állítanak bíróság elé hétfőn egy mezőkövesdi általános iskolai tornatanárt. Pedig minden egy ártatlan tüsszentéssel indult az egyik testnevelés óra előtt, amikor a fiúk átöltöztek az órára.

Két fiú kiment az öltöző előtti folyosóra, ahol egyikük tüsszentett, ami osztálytársa testére és védekezőleg kitartott kezére hullott. Az diák káromkodott egyet, majd – mint a vád fogalmaz – nyitott tenyérrel tarkón vágta a tüsszentőt. 

A káromlás hallatán M. Gábor, a tornatanár mindkét fiút behívta az öltözőbe és úgy döntött, büntetést érdemelnek: a tüsszentőnek a kézilabda pályán kellett három oda-vissza távon békaügetést, a másiknak ugyanezen a távon medvejárást végeznie. Ez a táv 120 méter megtételét jelentette, melyet medvejárás esetén, a talpakon és a két tenyéren, békaügetés esetén kezeket felnyújtva, felegyenesedés nélkül roggyantott térdekkel, páros lábon ugrálva kellett végrehajtani. 

A feladatokat a fiúk végre is hajtották, ám a letüsszentett fiú két tenyerén a medvejárás után zúzódások jelentek meg, illetve az ujjain vízhólyagok keletkeztek. Ezek közül néhány még gyakorlat közben kilyukadt, s a bőr felgyűrődött. A fiú sérülései nyolc napon belül begyógyultak, ugyanakkor testi sértés miatt eljárás alá vonták a tanárt.

Az ügy egyszer már lezárult, ugyanis 2017 márciusában a Mezőkövesdi Járásbíróság miatt M. Gábort egy próbára bocsátotta, a másodfokon eljárt Miskolci Törvényszék pedig felmentette fél évvel később. Csakhogy a gyermek törvényes képviselője fellebbezett és magánindítványt terjesztett elő, ezért vádolják most újra a tanárt, most a Debreceni Ítélőtáblán.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek