Hálapénz: 3 év börtönt ér egy boríték az orvosnak

Hálapénz: 3 év börtönt ér egy boríték az orvosnak

hálapénz
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 03. 10:00
Törvény bünteti, sok orvos mégis elfogadja a hálapénzt. Az orvosi kamara szerint 2022-re ez megszűnik, de a fizetéssel is gond van.
P. Zs.

A betegek egy része megszokásból, másik része félelemből adja, hogy rendes ellátást kapjon. Gyakran – ha nem is pénz formájában – a nővértől az orvosig  mindenkinek meghálálják a családtagok azt a munkát, amit a betegekért végeznek. Sokszor jogos a hála, de az nehezen elképzelhető, hogy a rendszerből teljesen eltűnjön a hálapénz néhány éven belül. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint viszont 2022-ig ez megtörténik.

– A bérfelzárkóztatás folytatása úgy tűnik, lehetővé tenné, hogy a hálapénz kivezethető legyen, most erre nagyok a reményeink – mondta lapunk megkeresésére Éger István. Hozzátette, évtizedek óta mérgezi a társadalmat ez a rendszer, és nem kampányolni kell ellene, hanem szankcionálni. Arra a kérdésünkre viszont, hogy a szankció bevezetése kaphat-e támogatást, azt mondta, nincs erre vonatkozó terv, előbb a megfelelő bérszintet kell elérni.

Az orvosok – főképp a fiatalok – szerint a generációs különbségek és a fizetés egy­aránt probléma. Az „orvosbárók” abból élnek, hogy hatalmas összegeket kapnak a „szolgálataikért”. Őket a finanszírozás emelése sem motiválja majd, hogy elutasítsák az anyagi hálát.

– Azoktól, akik évtizedeken keresztül adták vagy elfogadták a borítékot, nehezen lehet elvárni, hogy a jövőben ne tegyék ezt. A másik gond, hogy az orvosok a többszörösét kapják a nyugati országokban, hiszen egy kezdő itthon bruttó 250 ezer forintos fizetésre számíthat, szemben a német nettó egymillió forintos bérrel – fejtette ki a Borsnak dr. Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

Már a műtét előtt kérte a pénzt

A hálapénz elfogadása 2013 júliusa óta bűncselekmény. Az új Btk. vesztegetés elfogadásaként határozza meg, három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja. Három éve bíróság elé állítottak tizenhárom orvost. Egyikük a műtét előtt negyvenezer forintot kért. Egy másik egy vajúdó nővel közölte, az ellátást illik meghálálnia mindenkinek, aki épp ott van a műtőben.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.