Aktuális

Ez a nő férfi volt, most pedig már sárkányember - videó

Bors

Létrehozva: 2018.02.28.

Eva Tiamat Medusát már amúgy is úgy ismerte a világ, mint a legtöbb beavatkozáson átesett transzszexuális embere, ám most 42 ezer fontot, vagyis több mint 13 millió forintot áldozott arra, hogy úgy nézzen ki, mint egy sárkány - írja a Mirror.

Főhősünk férfiként született, és évtizedekig Richard Hernandez néven élte az életét. A bankigazgatóként dolgozó férfi azonban HIV-pozitív lett, és ez mindent megváltoztatott az életében. A közben a maágt nővé operáltató férfi ugyanis úgy döntött, hogy nem akar emberként meghalni, így mielőtt a betegsége halálossá válna, a sárkánnyá változást választotta.

A metamorfózis természetesen rengeteg beavatkozással járt, a legegyszerűbbek a tetoválások voltak, amelyek így is elborítják az egész testét. A fejére szarvakat operáltatott, levágatta a füleit, és módosította az orrát is. Utóbbira oldalt kerültek az orrnyílások, míg előbbi kagyló része teljesen megszűnt.

A most 56 éves nő az egészet egy nagy kalandnak éli meg:

„Ez a transzformáció a legnagyobb utazás az életem során, és ezért csinálom. Két anyám van, az egyik, amely megszült, míg a második anyám a csörgőkígyók lettek. Azt remélem, hogy az én történetem majd másokat segít, nemcsak azokon, akik kemény időszakon mennek keresztül, hanem azokon is, akik elvesztették a reményt” - mondta a nő, aki arra nem tért ki, hogy a példája mennyiben segíthet másokon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197862_auto_resized.jpg
origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715118010
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715118010
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198066_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A jegygyűrűmet letakarom” – a kamerák előtt akarták felszedni Kárpáti Rebekát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715118010
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715118010
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos