Nehéz elképzelni annál szörnyűbb hírt, mint amikor a szülőkkel közlik: újszülött gyermekük hamarosan meg fog halni.
Pontosan ez történt egy párral az oroszországi Volgográd városában 2011-ben. A dokik szerint a gyermeknek maximum egy hete lehetett hátra - kórházi ápolás mellett. Rábeszélték a szülőket, hogy bízzák az újszülöttet az intézmény gondjaira. A pár szívszorító döntést hozott, és az orvosokra hallgatott, pár nap múlva azonban meggondolták magukat, és visszamentek haldokló gyermekükért - már későn. A pici ugyanis elhunyt - közölték velük.
Évekkel később derült csak ki, mennyire távol áll mindez a valóságtól. Ekkor jelentkezett ugyanis a párnál egy állami végrehajtó, átszámítva egymillió forintos követeléssel, méghozzá egy árvaház megbízásából. Egy árvaházból, amely az ő - rég halottnak vélt - gyermekük gondviseletével lett megbízva.
“Világossá vált, hogy a pár mindvégig abban a hiszemben volt, hogy a gyermekük meghalt. A szülők, gyermekük “feltámadásának” hírére azonnal kérvényezték a bíróságon, hogy visszakaphassák szülői jogaikat” - nyilatkozta a volgográdi állami végrehajtók szóvivője.
A bíróság végül 2017 novemberében hozta meg a szülők számára kedvező döntést, a gyermek pedig idén került szüleihez - írja a Mirror. Azt jelenleg még nem tudni, a szülők kívánnak-e bármilyen jogi lépést tenni a kórház ellen, akik évekre elszakították gyermeküktől egy hatalmas adminisztrációs tévedés miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.