Bravúros: ilyen egy szövegszerkesztő bemutatása számítógép nélkül

Bravúros: ilyen egy szövegszerkesztő bemutatása számítógép nélkül

oktatás
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 25. 19:00
Bors

Owura Kwadwo ghánai tanárt nem lehet azzal vádolni, hogy nem lelkes. A pedagógus ugyanis számítástechnikát tanít egy vidéki iskolában – számítógépek nélkül.

A Microsoft Word használatát például úgy magyarázta el a tanítványainak, hogy a táblára részletesen fölrajzolta, mit látnának a monitoron, s minden ikon mellé odaírta az instrukciókat is.

– Minden tanárnak megvan a saját tanítási módszere, az enyém ez. Máskülönben a diákjaim nem értenék, miről is beszélek nekik – mondta Kwadwo, akinek az osztályában mindenki élvezi a látványos órákat.

Persze miután a tanerő a Facebookon közétette, hogyan kell átadnia az informatikai tudást, sokan értetlenkedni kezdtek, hogy míg a nagyobb ghánai városok iskolái elég jól felszereltek, addig vidéken ilyen szegényes a helyzet.

De nemcsak Ghánában keltett feltűnést a poszt, időközben több felajánlás is érkezett Kwadwo tanár úrhoz, laptopokat és projektorokat küldenének neki és a nebulóknak, hogy megkönnyítsék a dolgukat. A pedagógus pedig ígéretet tett, hogy a környező falvak iskoláiba is juttat majd az adományokból, hogy ott is hatékonyabbá tudják tenni a számítástechnika oktatását.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.