12 évig vették semmibe a dokik a fájdalmait, mondván: csak gyógyszereket akar

12 évig vették semmibe a dokik a fájdalmait, mondván: csak gyógyszereket akar

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 07. 20:30
<p>Több mint egy évtizeden keresztül járt orvosról orvosra egy fiatal asszony kínzó fájdalmaival. Mindenütt azt mondták: nincs semmi baja - még a vetélése után is...</p>
Bors

Nincs mese: az Oklahomában élő Jamie Bond esetében hatalmasat hibáztak az orvosok. Bő egy évtizeden keresztül ugyanis nem sikerült észrevenniük endometriózisát. Ez a betegség akkor áll fenn, amikor a méh nyálkahártyája a méhen kívül máshol is megtalálható a szervezetben, és hegszöveteket, valamint a kismedence szerveinek összenövését, összehegesedését eredményezi - ami meddőséghez is vezethet.

Pretty Gutsy (@prettygutsy) által megosztott bejegyzés,

Mindebből látszik: súlyos betegségről van szó, a dokik azonban minden egyes alkalommal elküldték Jamie-t azzal, hogy nincs semmi komoly baj. “Az évek alatt több orvost láttam, mint amennyit számon tudnék tartani. Válaszokat kerestem, de mindig üres kézzel távoztam. Úgy kezeltek, mint valami gyógyszerfüggőt, és a kínzó fájdalmakat, a szédülésemet, az ájulásaimat mind semmibe vették. A diagnózis elmaradása miatt múlt októberben elvetéltem, köszönhetően annak, mekkora sérülést szenvedtek a szerveim az elmúlt években” - magyarázta.

Pretty Gutsy (@prettygutsy) által megosztott bejegyzés,

Végül rájöttek, mi a baja, március közepén pedig már egy műtét is vár rá, ami - remélhetően - enyhíti majd a betegség tüneteit - írja a Daily Mail. Jamie most netes adománygyűjtésbe kezdett orvosi számláinak - és egyéb, a műtéthez kapcsolódó költségeinek - fedezésére. A 3500 dolláros végcélból két nap alatt már összejött bő 1500 dollár (375 ezer forint).

“Nem gyógyulhatok ki a betegségemből, de a műtét a legjobb esélyem arra, hogy véget érjenek a fájdalmaim, amikkel eddig naponta szembe kellett néznem, és talán egyszer családot is alapíthatok.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.