Ütközött, majd elhajtott a helyszínről a sofőr

Ütközött, majd elhajtott a helyszínről a sofőr

normafa
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 01. 22:02
Bors

Három felnőtt és egy ötéves gyerek is megsérült, amikor új év első napján frontálisan autójukba hajtott egy másik sofőr. A normafai baleset másik érintett sofőrje úgy hagyta ott a családot, hogy meg sem nézte, élnek-e még vagy esett-e bármi bajuk, pedig később mindannyiu­kat kórházba kellett szállítani. 

A 21 éves cserbenhagyót, Á. Zalánt végül még délután negyed négykor elfogták a rendőrök a Moha utcában, vagyis ugyanabban a kerületben, ahol a baleset történt. Csécsi Soma, a BRFK szóvivője elmondta: a sofőrnek akkor is bűnhődnie kell, ha nem ő okozta a balesetet. – Segítségnyújtás elmulasztása miatt büntetőeljárást indul – mondta a szóvivő.​

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.