Születésnapra tartó fiatalokat gázolt halálra egy Audis

Születésnapra tartó fiatalokat gázolt halálra egy Audis

buszmegálló
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 28. 23:00
Egy száguldozó Audi rohant bele egy buszmegállóba Angliában, ahol három tinit gázolt halálra. A sportoló fiúk éppen egy társuk szülinapját indultak megünnepelni.
Bors

A három fiatal focista, a 16 éves Harry Rice, George Wilkinson és a 17 éves Josh Kennedy egy barátjuk szülinapjára indultak az angliai Hayes-ben, amikor egy nagy sebességgel száguldó fekete Audi csapódott bele a megállóba.

- Az egész összemosódott. Az egyik pillanatban még öten álltunk, mentünk a buliba, a másik percben már hárman halottak voltak. Gyerekkorunk óta barátok voltunk - mondta el a fiúk egyik barátja, aki szintén a megállóban állt.

A kocsiban ülő két férfi azonnal kipattant az autóból, majd elfutottak, hátrahagyva a haldokló tiniket. Egyiküket, egy 28 éves férfit azonban menekülés közben a fiúk barátai elfogták:

- Láttuk, ahogyan két fehér srác megtámad egy ázsiai férfit, amint utólérték, rúgták és ütötték - mondta el a Daily Mail-nek egy szemtanú, az arra autózó Jake Webb:

- Mondtam nekik, hogy fejezzék ezt be, hívjuk a segélyhívót. Ők ekkor könyörögni kezdtek, hogy azonnal szóljunk a rendőrségnek, mert az a férfi elütötte a barátjukat. Ekkor jöttünk rá, mi folyik itt valójában - mesélte. 

- A srácok ordítottak a telefonba, azt kiabálták, hogy három barátjuk halott, hisztérikusak állapotban voltak, látszott, hogy teljesen szétestek - mondta Jake barátja, a vele utazó Amamdeep.

A rendőrség azóta egy kamerafelvétel alapján keresi a másik férfit.

A buszmegálló azóta valóságos zarándokhellyé vált, barátok, családtagok és ismerősök százai vonultak ki, hogy gyertyákkal, virágokkal és üzenetekkel  emlékezzen meg az áldozatokról.

George nagyapja, Nigel is kiment a helszínre:

- Nagyon el vagyok keseredve, borzasztóan fáj, ami történt. Az édesanyja teljesen összetört. Nem akartam itt megállni, de muszáj volt. Nagyon felzaklatott, de végül jobb volt, hogy láttam. Nagyon hiányzik - mondta szomorúan.

- Nincsenek erre szavak, nagyon hiányzik. Azóta arra várok, hogy hazajöjjön, és kopogjon az ajtón - mondta összetörten Aron, George bátyja. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.