Szándékosan forrázta le két és fél éves kislányát

Szándékosan forrázta le két és fél éves kislányát

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 22. 12:06
Bors

Egy 39 éves kiskunmajsai férfi féltékenysége miatt összeveszett élettársával, majd  a férfi tenyérrel és ököllel többször megütötte a nő fejét, mellkasát és a vállát 2017. január 21-ről 22-re virradó éjszaka. A nő ezért hajnali kettő körülátmenekült a szomszédba lakó unokatestvéréhez. A férfinek és társának ekkor 2,5 éves volt közös kislánya, a nőnek volt rajta kívül még négy kiskorú gyereke, akikkel szintén együtt laktak.

A kislány nem sokkal később felkelt, mert bekakilt. A férfi a gyereket a tusolóba vitte, és a legalább 50-60 fokos víz alatt tartotta, pedig a kislány kiabált, hogy fáj neki. A lány testének 50 százalékán (így a fején is) másodfokú, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett. Miután tettének következményeivel szembesült, a férfi kenőccsel bekente a kislány testét és reggel 6 óra körül szólt élettársának. A mentőket a vádlott testvére értesítette, akik kórházba szállították a kisgyermeket.

A kislány olyan súlyos, sokkos állapotba került, hogy életét csak az intenzív orvosi kezeléssel lehetett megmenteni. Kórházba kerülése után a keringése is leállt, ezért újra kellett éleszteni. Az életveszélyes sérülésekkel összefüggésben a kislánynál maradandó fogyatékosság is kialakult. 

A férfi jelenleg előzetese letartóztatásban várja a tárgyalást, a főügyészség különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja. A főügyészség fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben azzal, hogy szülői felügyeleti jogát is meg kell szüntetni. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni – írta az ügyészség közleményében.

A nő nem kérte, hogy a bántalmazása miatt is büntessék meg párját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.