Nem merte elárulni feleségének, ezért egy idegennel helyettesítette elhunyt fiukat

Nem merte elárulni feleségének, ezért egy idegennel helyettesítette elhunyt fiukat

Kína
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 31. 14:00
Bors

Xia Zhanhai felesége amnéziában szenved, amit ugyanaz a 15 évvel ezelőtt gázszivárgás okozott, amiben az idősebbik fiuk is meghalt, de erről a nő nem tud a mai napig. Xia nem merte elárulni Liang Qiaoyingnek az igazságot, pedig utóbbi gyakran kérdezgette, hogy mi lett a gyerekükkel.

Végül a tévében látta meg a megoldást Xia, 2010-ben. A férj ugyanis már korábban gondolt arra, hogy valakit felkér arra, hogy játsza el felesége előtt, ő a fiuk, ezzel boldoggá téve az asszonyt.

A bealesetet követő három évben Liang kómában feküdt, amiből felébredt, de lebénultak a végtagjai. Komoly agykárosodást is szenvedett, valamint tanulási nehézségei is lettek.

2010-ben Xia meglátta a tévében Jiang Jingwei-t, aki 1600 kilométerrel arrébb, Sanhszi tartományban élő rendőrtiszt, és aki nagyon hasonlított a fiukra.

Xiáék történetéről 2013-ban egy tévéműsor is készült, amiben megígérték neki, hogy felkeresik Jiangot, hogy találkozhasson a műsor keretein belül a házaspárral. A producerek összejátszottak Xiával, és ők sem fedték fel a valóságot, a feleség így azt hihette, tényleg a fiugyermekükkel találkozik.

Egy adásban találkoztak is, Liangnál el is tört a mécses, mikor meglátta a „fiát”, aki „mamának” nevezte őt. A férfi és a házaspár azóta is tartja a kapcsolatot, és úgy viselkedik, mintha a gyerekük lenne. Gyakran videócsetelnek és gondoskodik is róluk, alkalmanként az ő vidékének az ételspecialitásaiból is küld nekik.

Jiang a Pear Videónak adott interjút, amiben kiderült, egyébként két gyereke is van, és először kétségei voltak, mikor felkeresték a műsor készítői. Édesanyja sem repesett az örömtől, hogy valaki mást hív mamájának a műsorban. Apja viszont támogatta, hogy menjen csak el a műsorba. 

„Tényleg éreztem, mennyire hiányzik neki a fia” – mondta az első találkozásukról a rendőrtiszt. Xia pedig azt mondta a Pear Videónak, hogy mióta öt éve találkozott a felesége a „fiukkal”, drámaian javult az állapota. Azt megelőzően esténként három-négy óránál nem tudott többet aludni, azóta viszont akár nyolcat is.

Jiang a házaspárt tavaly meg is hívta Shanghaiba, ahol hármasban járták be a várost. „Noha a vér nem köt össze, a sors összehozott minket. Továbbra is keressük egymás társaságát, és figyelünk arra, hogy fontos szerepet töltsünk be egymás életében” – nyilatkozta Jiang a Xinmin Evening News-nak.

(via Daily Mail)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.