Miskolci villamos lett Európa legszebbje

Miskolci villamos lett Európa legszebbje

karácsony
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 09. 13:00
Gratulálunk!
L. B.

Európa legszebb adventi villamosává lépett elő a miskolci járat. A kandallóval, fényfüzérekkel, világító rénszarvasokkal felszerelt csodamasina december eleje óta szelte a város síneit, hatalmas örömöt szerezve ezzel az utazni vágyóknak.

A legszebb adventi villamosra egy cseh honlapon keresztül lehetett szavazni január 4-ig. A borsodi szépség a szavazatok nyolcvan százalékát megszerezve utasította maga mögé tizenhat város, például Prága, Bécs, Pozsony, Graz, Bázel és München adventi járatait. Több mint tizenháromezren szavaztak rá. Érdekesség, hogy a debreceni a második, a budapesti „fényvillamos” pedig harmadik lett ugyanezen az európai versenyen.

– Nagyon örülünk, hogy villamosunk ilyen elsöprô sikert aratott, minden elem rajta a dolgozók keze munkáját dicséri – fejezte ki örömét lapunknak az MVK Zrt. Az adventi idôszakban több mint 160 ezren utaztak a vonalon, sokan csak a villamos miatt érkeztek Miskolcra. Mint a miskolci közlekedési társaság hozzátet­-te: rendkívül büszkék, hogy hét ország tizenhat ünnepi szerel­vényét tudták „mellékvágány­-ra” tenni.

A kisgyermekes családok körében hatalmas népszerűségnek örvendő villamoson évről évre újabb külső és belső változtatásokat eszközölnek. Idén a kovácsoltvas-elemek és az ehhez illeszkedő színek jellemezték a naponta hússzor forduló rénszarvasos szerelvény belső tereit.

Az adventi villamos decemberben újra a sínekre gördül majd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.