Jósnőnek adta ki magát két férfi, fenyegetéssel szereztek pénzt egy zalai áldozattól

Jósnőnek adta ki magát két férfi, fenyegetéssel szereztek pénzt egy zalai áldozattól

szürreális
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 23. 09:27
Önbíráskodás miatt emeltek vádat két, élettársi kapcsolatban élő férfi ellen, mert jósnőnek kiadva magukat fenyegetéssel szereztek pénzt egy „ügyfelüktől” – tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.
Bors, MTI

Pirger Csaba közölte: az együtt élő nógrádi férfiak az egyik közösségi oldalon álnéven regisztrálva jósnőnek adták ki magukat, így kerültek kapcsolatba 2016 szeptemberében egy zalai férfival. Azt állították, hogy jövendőmondással és rontáslevétellel foglalkoznak, s mivel szerintük a sértetten és a családján átok van, 45 ezer forintért hajlandóak levenni a rontást, hogy „megakadályozzák a várható tragédiák bekövetkezését”.
    
A vádlottak szerint ők elvégezték a rontáslevételt, a sértett azonban  ennek ellenértékét nem fizette ki. A két „jósnő” telefonon és a közösségi oldalon többször is azzal fenyegetőzött, hogy „visszateszik” a családjára az átkot és „ravatalra kerül”, ha nem fizet.
    
Az elvégzett „szolgáltatás” és az ahhoz szükséges holmik ellenértékét, továbbá a szerintük időközben felmerült ügyvédi költséget követelték, összesen 80 ezer forintot. A sorozatos fenyegetés hatására a sértett átutalta a követelt összeget az elkövetők bankszámlájára, a pénz a nyomozás során nem térült meg.
    
A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a két nógrádi férfival szemben önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat, pénzbüntetés kiszabását indítványozva.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.