Figyelem változások! Nehezebb a jogsi megújítása a betegeknek

Figyelem változások! Nehezebb a jogsi megújítása a betegeknek

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 17. 15:00
Az idei év januárjától komolyabban veszik a jogosítvány érvényesítéséhez tartozó orvosi vizsgálatokat, ezzel is csökkentve a balesetek számát, azonban így több időbe is telhet a megújítás folyamata.
P. Zs., Zs.V. 

Időben kezdje a meghosszabbítást!

Érdemes figyelni a jogosítvány érvényességi idejét, mivel a részletesebb egészségügyi vizsgálatok miatt több idővel kell számolnunk. Fontos, hogy ne csak az engedély elején látható dátumot nézzük, hanem a hátoldalon felsoroltakat is, mivel ezek eltérőek lehetnek. Először mindenképp a háziorvost kell felkeresni, ahol ha nincs komolyabb betegség, akkor csupán a látást, színtévesztést, valamint a vérnyomást vizsgálják. A vizsgálati díjak 50 éves korig 7200, 50-60 között 4800, 70 éves korig 2500, míg 70 felett 1700 forint. Az orvosi vizsgálat után az okmányirodát kell felkeresnünk, ahová vigyük magunkkal a személyi igazolványunkat, lakcímkártyánkat, illetve a lejárt jogosítványt is. Az okmányirodában az előállításért 4000 forintot kell fizetni, a nyugdíjkorhatár felett viszont már csak 1500 forint­ba kerül. 

60 év felett csak három évig él

Jó tudni, hogy a hatvanadik életévét betöltötteknek sűrűbben kell megújítani az okmányt, mivel hetvenéves korig csak három, míg afölött csak két évre érvényesítik a jogosítványt. A 2017. januárjától kiállított igazolványoknál könnyítés, hogy csak a születésnapunkat megelőzően kell ellenőriznünk a lejárati dátumokat, mivel tavaly óta az érvényességet a világra jöttünk időpontjához igazítják. 

Szakorvosi vélemény szükséges

Január közepétől nehezebb megújítani a jogosítványát azoknak, akik krónikus betegségben szenvednek, ugyanis nem elég csupán a háziorvosi vizsgálat, hanem szakorvosi engedély is kell. A cukor-, szív-, valamint idegrendszeri problémákkal küzdőkre, azért fordítanak nagyobb figyelmet, hogy ezzel elkerüljék a betegség okozta baleseteket. Emellett amennyiben felmerül alvászavargyanú, akkor az mindenképp kivizsgálásra ke­rül, beigazolódása pedig a jogosítvány megvonásához vezethet. Fontos tudni azt is, hogy az engedélyhez szükséges labor, valamint  egyéb diagnosztikai lelet miatt keletkezett kiadást a sofőrnek kell kifizetnie.

Komoly gond van az agresszív vezetőkkel

Sokan egyszerűen alkalmatlanok arra, hogy autóval közlekedjenek – ezt mondta ki az a friss tanulmány, amit a Magyar Közlekedéspolitikai Egyesület készített el a hazai közlekedési helyzetről. Az egyesület szerint ezért szigorítani kellene a jogosítvány megszerzésének szabályain. De növelni kellene a korhatárt is, mivel a statisztikák szerint a fiatalok négyszer annyi balesetet okoznak, mint az idősebbek. Ennek ellenére az elmúlt években folyamatosan lazítottak a követelményeken: évek óta nem kell például rutinvizsgát tenniük a tanulóvezetőknek. Ez azért is problémás, mert minden korábbi feladatot – mint a parkolás, saroktolatás vagy az emelkedőn elindulás – már éles helyzetben gyakorolnak, ami sokszor akadályozza a forgalmat. Emiatt a többi autós toleranciaszintje is csökkent a tanulókkal és egyébként egymással szemben is. Nem is beszélve az agresszív, szabályokat folyamatosan áthágó sofőrökről, akiket ki kellene szűrni a közlekedésből. – Velük tényleg elég nagy probléma van, mert ha az úton találkoznak egy türelmes sofőrrel, hamar felmehet a pumpa az egyébként nyugodt vezetőben is. Őket kellene inkább szűrni, akár orvosi vizsgálattal is. Sokszor javíthat a helyzeten egy jó szakoktató, aki közlekedni tanít, de egyre kevesebben va­gyunk amiatt, hogy több mint tíz éven át nem képezhettek szakoktatókat – mondta a Borsnak Herédi Zsolt, a Dodgem Autósiskola vezetője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.