Összejöhet a négyszázezer forintos bruttó fizetés, ám ez semmiképp sem a valóság, ha sofőrként dolgozik valaki a BKV-nál. Ennek ellenére ilyen hirdetéssel csábítja az új dolgozókat a trolikra a cég, bár már a hirdetés is ellentmondásokba ütközik: 1300 forintos órabért ajánlanak.
Több mint tíz óra vezetés naponta
– Ez szinte lehetetlen egy új dolgozónak. Én decemberben 210 órát vezetett, ám így sem lett a fizetésem bruttó 400 ezer forint. Ahogyan gondok vannak a beígért emeléssel is, az ugyanis egy felzárkóztató emelés lesz, ez azt jelenti, hogy aki régebben ott van, kevesebb pluszt kap majd – mondta a Borsnak egy régóta a volán mögött ülő, névtelenséget kérő sofőr.
Ez ráadásul általános, a cégnél ugyanis szinte kötelező vállalni éves szinten minimum 200 túlórát, a sofőrök így havi szinten akár plusz 50 órát is dolgoznak. Ez úgy is kinézhet, hogy napokon át több mint 10 órán át vezetnek.
Büntetésből levonás
A közlekedési társaság részletesen meghatározza a szabályokat, amik megszegése esetén súlyos összegeket – már egy esetnél is 10-15 ezer forintot is – levonhatnak a sofőrök fizetéséből. Ilyenek egy stoptáblánál megállás vagy gyorshajtás. Vagy ha veszélyben a menetidő betartása és egy megálló felé rohanó utast meg kellene várni. Ezek még érthetőek is lennének, ám nem a KRESZ alapján kell gondolkodni, hanem még annál is szigorúbb rendszerben. De ezeken kívül az utasok életét is megkeserítő dolgok is felmerülnek: beszélgetés tiltása, menetrend betartása, utaselhagyás, korai ajtónyitás, -zárás.
Mosdóba sincs idejük elmenni
A közlekedési szakszervezet tud a büntetési rendszerről, és nem is értenek vele egyet.
– Szeretnénk elérni a kollektív szerződéssel kapcsolatos tárgyalásokon azt is, hogy ne a BKK ellenőrizze a dolgozókat, és ezáltal ne büntesse a sofőröket fizetéselvonással. Egyáltalán nem veszik figyelembe az emberi tényezőket, van, hogy a szigorú szabályok miatt mosdóba sem tudnának elmenni a sofőrök. Túlhajszoltak a vezetők, és akár 20-50 pluszórát kell vállalniuk havonta – mondta lapunknak Nemes Gábor.
Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke hozzátette: 2012 előtt még kötelező volt az, hogy a munkaidőben 15 százaléknyi pihenőidőt kellett tartani, ezt kellene visszaállítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.