Botrány Rákoskeresztúron: Pornófotókat találtak az úszómesternél

Botrány Rákoskeresztúron: Pornófotókat találtak az úszómesternél

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 29. 08:30
<p>Gyermekpornográfia miatt nyomoznak egy férfi ellen, akit még tavaly október elején menesztettek úszómesteri állásából. Azért jelentették fel, mert kislányokat fotózgatott a szaunában.</p>
L. B.

A Bors elsőként számolt be tavaly október elején az elképesztő történetről: telefonjával kilencéves kislányokat fotózott egy hatvanéves úszómester egy XVII. kerületi uszodában. A szépségüket dicsérte, majd azt kérte tőlük, hogy ölelkezzenek. Az úszóedzést követően a gyerekek nyakukra tett törülközővel, egymást átkarolva pózoltak a férfinak. Hazaérve boldogan mesélték el a történetet a szüleiknek, akik rögtön visszasiettek az uszodába, hogy az úszómestert számonkérjék.

Az irodában idegesen babrált a telefonjával, majd közölte, hogy az összes képet kitörölte. Amikor kérték, hogy mutassa meg, futásnak eredt. Végül a rendőrök kerítették elő egy raktárból, a telefonja addigra már nem volt nála. Az uszoda vezetősége felfüggesztette a férfi munkaviszonyát, és belső vizsgálatot indított az ügyben. A szülők feljelentést tettek. Legfrissebb információink szerint a férfinál házkutatás tartottak, melynek során gyermekpornográf felvételek ke­rültek elő.

– Egy régi fényképező memóriakártyáján találták a lefotózott oldalakat. Nem tudta, hogy a törölt képeket is elő tudják szedni. Annak ellenére, hogy a férfi már nem dolgozik az uszodában, az incidens óta a gyerekek már nem járnak oda – tudtuk meg az egyik érintett családhoz közeli forrástól.

A hatvanéves férfi harminc éve dolgozott az uszodában. Ko­rábban nem volt rá semmiféle panasz.

A Bors kérésére a BRFK közölte: gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást, amelyben egy férfit gyanúsítottként hallgattak ki. Hozzátették: a gyanúsított szabadlábon védekezik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.