Barátai feleségeire pályázik Trump

Barátai feleségeire pályázik Trump

könyv
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 05. 08:30
Donald Trump megfenyegette azt az újságírót, aki a jövő héten botránykönyvet akar megjelentetni róla. Nem csoda, hiszen például bizarr szexuális szokásairól is beszámolt.
Munkatársunktól

A megállapodás szerint Michael Wolf az amerikai elnök első hivatali évéről írt volna összegzést, az újságíró egy éve rendszeres vendége volt az elnöki rezidenciának. Ám egészen más lett a végeredmény, mint amire a Fehér Házban számítottak. A könyv néhány részletéhez a Daily News jutott hozzá. Ebből kiderült például, hogy az elnök barátai feleségeivel akar szexelni, de nem is akárhogy. A szerző szerint fondorlatos módon tőrbe csalja mindkét felet, a kiszemelt barátját és annak feleségét is. Az újságíró részletesen leír egy esetet, aminek ő is tanúja volt. Trump a férjet, mármint a ha­ver­ját elhívja az irodájába, és először annak házaséletéről érdeklődik. Az asszonyt viszont arról győzi meg, hogy férje más nőkre vágyik. A nő az elnök telefonján vonalban van, és mindent hall.   

– Még mindig szexeltek a feleségeddel? – kérdezte egy alkalommal az egyik barátjától. – Milyen gyakran? Szerintem jobbakat is szexelhetnél. Mesélj egy kicsit róla! Amúgy három órakor jön pár dögös csaj Los Angelesből, felmegyünk az emeletre, ígérem, jól fogsz szórakozni – áll a megszerzett könyvmásolaton.

Ágyban is sajtburgerezik

Szívesen vacsorázik olcsó gyorséttermi kaját az ágyban fekve. Egész nap három tévé adását lesi, miközben állandóan Twitteren szidja a hazugnak ítélt sajtóorgánumokat. A személyzetével sem bánik kesztyűs kézzel: például, ha a takarítók felveszik a földre dobott ingeit, magából kikelve üvölt.

Ezek is mind kiderülnek Wolff kötetéből.

– Ha az ingeim a földön vannak, az azért van, mert azt akarom, hogy a földön legyenek! – állítólag ezt a mondatot intézte egyik emberéhez az amerikai elnök. A takarítók a személyes holmijaihoz, főleg a fog­kréméhez sem nyúlhatnak, ugyanis Trump retteg tőle, hogy bárki megmérgezi.

Az egyik legmegdöbbentőbb része a könyvnek, hogy ő és kampánycsapata biztosra vette, hogy a 2016-os elnökválasztást elbukják. A frissen megválasztott elnök eleinte el sem hitte, hogy nyert, bepánikolt a győzelemtől, ami hivatali ideje elején totális káoszt eredményezett. Mostanra persze megváltozott, úgy érzi, megérdemelten van a világ egyik szuperhatalmának élén. Sokan a feleségét megcsaló Bill Clintonhoz hasonlítják azzal a különbséggel, hogy Clinton próbálta titkolni viszonyát, 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.