V. F. 2016. május 13-án jelent meg egy gyulai román ortodox templomnál. „Perselyezni” jelentkezett, de helyette drót és ragasztószalag segítségével a gyűjtődobozokból kivette a pénzt.
Ezen felül közel 100 db különböző vallási jellegű nyakláncot, karkötőt, kulcstartót, rózsafüzért és ikont tulajdonított el 50.000.-Ft értékben. Ekkor vitt el el a templom előteréből egy babakocsit is, de ezelőtt legalább kilencszer kifosztotta a perselyt. Többször az élettársa segítségével.
Az ügyészség közleményéből az is kiderül, hogy ekkor még nem hagyták abba a fosztogatást. 2016. júniusában és szeptemberében a soproni Szent Domonkos templom perselyét ürítették ki, míg 2016 novemberében a gyulai Nádi Boldogasszony plébániatemplom perselypénzét tulajdonították el kétszer is. Az utóbbi helyen korábban már öt alkalommal is jártak.
A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség most a férfit összesen 5 rendbeli, míg a nőt 3 rendbeli – részben folytatólagosan elkövetett – lopással vádolja. A járási ügyészség a férfi elkövetővel szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság tiltsa el a közügyek gyakorlásártól, míg a nővel szemben közérdekű munka büntetést szabjon ki.
Az ügyészség arra is indítványt tett, hogy a bíróság kötelezze a vádlottakat az általuk okozott közel 175.000.-Ft-os kár megtérítésére. Az eljárás a Gyulai Járásbíróság előtt folytatódik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.