Aktuális

18 ezer forintba került, de megelőzhető vele a nemi erőszak

Bors

Létrehozva: 2018.01.09.

A farrukhabadi Seenu Kumari kifejlesztett egy olyan fehérneműt, amellyel meg lehet előzni a nemi erőszakot. Viselője ugyanis nemcsak rögzítheti a támadója arcát, de a rendőrséget is értesítheti a pontos GPS koordináták megadásával, hogy hamar odaérjenek a hatóságok. Persze csak abban az esetben, ha a nő megnyomja a vészhívót - írja a Daily Mail. A rendkívül ronda rózsaszín bugyi nem vágható el késsel, és golyóálló is.

Kumari egy szegény családba született, és nyilvánvalóan a tapasztalatai miatt döntött úgy, hogy belevág egy ilyen fehérnemű fejlesztésébe. “Intelligens zárat tettem bele, vagyis csak akkor lehet levenni, ha a megfelelő jelszót kapja meg az elektronikus eszköz. Van benne GSP és vészhívásra is képes” - mesélte a lány, aki azt is hozzátette, nemcsak a rendőrség, de a nő családjának rokonai is kapnak értesítést arról, ha valaki el akarja távolítani a fehérneműt a viselőjéről.

Kumari szerint ilyet csak akkor kellene hordania egy indiai lánynak, ha egyedül utazik, vagy ha nem biztonságos helyre megy. “Ez az eszköz segíthet megmenteni a nőket a gonosz férfiaktól.” A fehérnemű prototípusát már elküldték a szabadalmaztatási hivatalhoz. A lány szerint, ha majd jobb minőségű anyagokat tud használni, akkor biztos benne, hogy értékesíteni is tudja szélesebb körben. Jelenleg 50 fontból vagyis kicsivel több mint 18 ezer forintból jön ki egy ilyen fehérnemű.

Nyilván az alsó osztály soha nem fogja tudni megengedni magának, hogy a család nőtagjai ilyet viseljenek, hiszen ők körülbelül havi ezer - kétezer forintból kell hogy gazdálkodjanak egy hónapban. Mindenesetre valakinek már eszébe jutott, hogy az állam semmittevésével ellentétben valamit letesz az asztalra a rengeteg nemi erőszak kikerülésére, és még akkor is jó ötlet, ha egy ilyen bugyit korántsem lesz leányálom hordani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714967410
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191943_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714967410
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák