Letartóztattak Sacramentóban egy fociedzőt, akit emberkereskedelemmel gyanúsítanak. A 34 éves Elan Seagraves elfogásakor a kocsijában ült egy 17 éves lánnyal, aki az áldozata lehetett – írta a KTLA.
A nyomozók azután kezdtek el vizsgálódni, hogy karácsonykor egy másik tinédzser lány azzal hívta fel őket, hogy ő szexuális erőszak ás emberkereskedelem áldozata. Azt mondta, hogy egy ház hátsó kertjében bujkál, és a férfi azt akarja tőle, hogy szexuális aktusban részesítse.
Seagraves egy középiskola fociedzője volt, de más diákcsapatokat is irányított, valamint játékvezetőként és Uber-sofőként is kereste a kenyerét.
A helyi seriff elmondása szerint egyelőre nincs annak nyoma, hogy edzőként vagy sofőrként szerezte az áldozatait, de nincs kizárva, hogy a két lányon kívül további sértettjei is vannak.
Az internetre felkerült egy olyan videó, ahol a rendőröknek telefonáló 17 éves lány elmenekül a férfitől december 25-én hajnalban. Egy környékbeli házba kopogtatott be, szerencsére ajtót is nyitott neki Vihn Ta, akitől segítséget kért a lány, de azt nem akarta neki elmondani, hogy mi történt vele. „Nem láttam könnyet a szemében, de látszott hogy fél” – nyilatkozta Ta, akinek a tinédzser azt mondta, valaki követi. A lány bement a házba, és vagy 15 percig beszélt a rendőrökkel. Ezt követően kiérkeztek a rendőrök, akiknek elmondta a lány mi történt vele, ekkor hallotta azt Ta is.
„Kereskedett vele a stricije, aki követte őt. Azt is elmondta, hogy a stricijének van egy fegyvere is”. Ekkor hangzott el az is, hogy a lányt a kocsiban ülő másik fiatal győzte meg arról, hogy tartson Seagravesszel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.