Bíróság elé kerül az a győri férfi, aki tavaly több alkalommal is bántalmazta barátnőjét. Az ügyészség szerint a 26 éves férfi a munkahelyén ismerkedett meg a nővel, akit egyre szorosabbá váló kapcsolata során egyre inkább elzárt a külvilágtól. A nő nem találkozhatott, sőt, nem is beszélhetett ismerőseivel, rokonaival, ha a férfinek dolga volt, a nőt az anyjánál hagyta.
A nő elvesztette állását, a férfi szeptemberben többször is bántalmazta, szexuálisan is erőszakoskodott vele, és azzal fenyegette, hogy algériai rokonaival meggyilkoltatja. A sértettet tavaly szeptember második felében öt órán át kínozta, amiért az válaszolt egy ismerőse telefonhívására, több nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozva neki.
Az ügyészség a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszakkal és különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértéssel vádolja. A vádirat szerint a küzdősportokkal is foglalkozó férfi tettének büntetési tétele 12 évig terjedő szabadságvesztés is lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.